
Két számjegyű a kalács árának emelkedése tavalyhoz képest
Fotó: Rompan/Facebook
A pékségek több mint hétmillió kalácsot dobnak piacra a téli ünnepek időszakában, de az árak az adóemelések, valamint a magasabb energia- és üzemanyagárak miatt 12 százalékkal magasabbak, mint tavaly – tájékoztatott Aurel Popescu, a Romániai Malom-, Sütő- és Liszttermék-ipari Munkáltatók Szövetségének (ROMPAN) elnöke. Szerinte a forgalmazók eltúlozzák a kalács árát.
2025. december 21., 11:302025. december 21., 11:30
Popescu az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy amennyiben a kalácsok nem fogynak el az üzletek polcairól az ünnepek alatt, árleszállításokat is alkalmaznak, a megmaradt mennyiséget pedig idős- és gyerekotthonoknak adományozzák. „Az ár azonban legalább 12 százalékkal magasabb lesz, mint tavaly. Reálisnak kell lennünk: nem vehetjük figyelembe csak a 2 százalékos áfaemelkedést, mert az energia és az üzemanyag drágulása minden termékre, nyersanyagra, csomagolásra hatással van” – hangsúlyozta a ROMPAN elnöke.
Szerinte 20-30 százalékos áremelést nem lehet kizárólag költségnövekedéssel indokolni. Hozzátette azonban, hogy nem a termelők, hanem a forgalmazók szabnak eltúlzott árakat. „Ha pedig túl magasak az árak, nem tudjuk eladni az árut. A kenyérérfélék étékesítése már 10 százalékkal visszaesett, és ez a tendencia az elmúlt három hónapban jelentősen felgyorsult. Meg kell állítanunk ezt a csökkenést, mert ha így folytatódik, problémáink lesznek” – emelte ki a ROMPAN elnöke.
Popescu a karácsonyi kínálat és kereslet kapcsán elmondta, a romániai lakosság továbbra is a hagyományos kalácsokat, azok diós, mazsolás, kakaós változatát kedveli. De a pékipar felzárkózott a jelenlegi trendekhez is, és másfajta, például pisztáciával töltött kalácsokat is előállít.
Az 1990-ben alapított ROMPAN jelenleg 140 tagvállalattal rendelkezik, amelyek az ország kenyértermelésének körülbelül 45-50 százalékát, liszttermelésének 70 százalékát, valamint tészta- és keksztermelésének 70 százalékát biztosítják.

Novemberben 9,8 százalékon stagnált az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A 2026-os nyár felszínre hozta a román energetikai rendszer sebezhetőségét – mutat rá a Frames gazdasági tanácsadó cég zöldenergia-termelést és felhasználást is vizsgáló elemzése.
A közép- és kelet-európai gazdálkodók számára az egykor alkalmi aszály rendszeres fenyegetéssé vált; a rekordhőség-hullámok és a krónikus vízhiány visszavetik a kukoricatermést.
Mind a Román Nemzeti Bank (BNR), mind a kormány egyetért azzal a javasolt intézkedéssel, hogy a bankkártyatulajdonosok Románia bármely bankjának ATM-jéből a kívánt összeget vehessék fel anélkül, hogy előre meghatározott összegek k
Újabb drágulásokat láthattunk péntek reggel a romániai töltőállomásokon, a versenytársak után most a piacvezető Petrom – és vele összhangban az OMV is – áremeléssel indította a napot.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg.
A cernavodai atomerőmű legkorábban szeptember 10-én indul újra – jelentette be Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár szerdán
Legalább öt százalékkal nőhet 2027-ben a villanyszámla értéke – jelentette ki Sorin Elisei, az energiaügyi minisztérium főtitkára.
A munkavállalók 83 százaléka úgy véli, hogy az étkezési utalványok nélkül csökkenne a vásárlóereje, miközben 65 százalékuk a háztartás teljes költségvetésének több mint 30 százalékát élelmiszerre fordítja – derül ki az egy felmérésből.
Kedden rajtol a Tengerpart mindenkinek elnevezésű program, amelynek keretében szeptember 30-ig személyenként és éjszakánként 39 lejtől lehet szállást foglalni.
Ahogy az várható volt, a jövedéki adó újabb csökkentése nyomán kedden literenként 17 banival csökkent a standard gázolaj ára a piacvezető Petromnál – akárcsak az OMV-nél –, és egyes versenytársak már a reggeli órákban hasonló árcsökkentést alkalmaztak.
szóljon hozzá!