
A támogatás megszerzéséhez ugyanúgy, az 1990/31-es törvény szerint kell bejegyeztetni a céget, mint bármely más esetben. A pályakezdőknek a Kis- és Közepes Vállalkozások Pályázatait Menedzselő Országos Hatósághoz kell fordulniuk. Az OTIMMC február 22-étől fogadja a pályázatokat, de a megyeszékhelyeken működő területi irodákhoz már most lehet fordulni bővebb felvilágosításért. Az operativitás azért is fontos, mert a támogatásra szánt anyagi forrás véges – a kormány az idén 21 millió lejt különített el erre a célra.
A pályázatokat elbíráló hatóságok 50 és 100 pont között értékelik a kérvényeket. Az az újonc cég, amely legkevesebb 60 pontot gyűjt, számíthat a vissza nem térítendő kölcsönre. A pontrendszer kritériumok alapján működik, a termelésben gondolkodóknak több pont jár, mint azoknak, akik valamiféle szolgáltatást nyújtanának vagy kereskedelembe kezdenének. Előnyt jelent a több, azaz legfeljebb kilenc munkatárs alkalmazása is. Aki négy személyt alkalmaz, az további kedvezményt kap, felmentést nyerve a társadalombiztosítás fizetése alól is. Több pontot érdemel továbbá az is, ha a pályázó vidéken indítja el a vállalkozását.
A tízezer eurós állami támogatáshoz a fiatal vállalkozónak minimum 50 százalékos önrészt kell hozzátennie. Amennyiben nem rendelkezik a kért összeggel, banki hitelért fordulhat. „A megítélt összeg nagysága nincs összefüggésben az elért pontszámmal. Aki elérte a 60 pontot, az nyertesnek mondhatja magát. Az összegről az üzleti tervbe foglaltak alapján döntünk” – magyarázta el a Krónikának a támogatás megítélésének mechanizmusát Török Csaba, a Kis- és Közepes Vállalkozások Pályázatait Menedzselő Országos Hatóság Maros megyei kirendeltségének vezetője. A szakember ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy a kormányrendelet bizonyos megszorításokat is tartalmaz. Az újonnan létrehozott cég nem foglalkozhat például pénzügyi szaktanácsadással, biztosítással, szerencsejátékokkal, szeszesital- vagy dohányárukereskedelemmel. Amennyiben a kft. 45 napos adótörlesztési késedelmet halmozott fel, elveszíti a kormányrendelet biztosította előjogokat. Ugyanez a megszorítás érvényesül abban az esetben is, ha a cég éves forgalma elérte az 500 ezer eurónak megfelelő összeget. Kérdésünkre, hogy az állami hatóság tart-e attól, hogy gyermekeik felhasználásával bizonyos vállalkozó szülők cselhez folyamodnak, megpróbálva a 2011/6-os sürgősségi kormányrendelet által több ezer eurós „tőkeinfúziót” táplálni cégükbe, Török Csaba elismerte, hogy a szabályszerűen összeállított pályázatok esetében a szakhatóságnak nincs mit tennie. „Amennyiben a vállalkozó szülők gyermeke nem volt sem cég-, sem társtulajdonos, mi kénytelenek vagyunk kérését jóhiszeműen kezelni” – fejtette ki Török, aki arra ösztönözte a cégalapítás gondolatával kacérkodó ifjakat, hogy mielőbb tájékozódjanak a www.aippimm.ro weboldalon.
Máris meglepő érdeklődés övezi a cégindítás-támogatási programot országszerte. Cristian Raţiu, az OTIMMC szatmárnémeti területi hivatalának programfelelőse lapunknak elmondta, a múlt hét vége óta rengetegen érdeklődtek a program iránt, és egy, a program előírásainak megfelelő üzleti tervet már be is jegyeztek a megyei kereskedelmi kamaránál. „Hamarosan az interneten is megjelenik az a kitöltési útmutató, amely szerint február 22-étől az indítandó vállalkozás részletes tervének egyes pontjait fel kell tölteni a világhálóra. Természetesen a végleges iratcsomót fizikai valójában is le kell adni, ám a fiatalok mentesülnek a cégbejegyzési illetékek kifizetése alól” – részletezte Raţiu. Hozzátette: a programban partnerként részt vevő bankok listája hamarosan az interneten is elérhető lesz – ezek fognak majd a szakember tájékoztatása szerint önrésztámogatást nyújtani azoknak, akik nem rendelkeznek a szükséges kezdőtőkével. Raţiu is arra hívta fel a figyelmet, hogy azok a cégek, amelyek termelnek, pozitívabb elbírálásban részesülnek, mint azok, amelyek szolgáltatnak vagy kereskednek, továbbá a vidéken működő cégek több kedvezményt kapnak a városi székhelyűeknél.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.