Hirdetés

Temesvári céget vásárolt fel a MOL sajtóértesülések szerint

MOL

Temesvári cég felvásárlásával bővíthette romániai portfolióját a MOL

Fotó: Orbán Orsolya

A MOL Csoport felvásárolt egy temesvári céget, amely cseppfolyósított gáz (LPG) nagykereskedelemben érdekelt – értesült a Profit.ro gazdasági szakportál.

Krónika

2025. november 06., 08:582025. november 06., 08:58

Információik szerint a tranzakciót a magyar csoport által idén alapított leányvállalat, a MOL LPG Europe Kft. bonyolította le, amelynek élén a MOL LPG divíziójának vezetője, Péter István áll.

Mint írták, a MOL LPG Europe Kft. a romániai Sistemgas Kft. teljes tőkéjét megvásárolta a temesvári székhelyű társaság korábbi egyéni részvényeseitől – egy román állampolgártól, Armand-Amedeo Alexandrutól, és négy olasz állampolgártól (Amedeo, Federico, Patrizia és Mirca Requale).

Hirdetés

A tranzakció értékére nem tér ki a cikk.

A román gazdasági portál ugyanakkor úgy tudja, hogy az átvétel után a magyar csoport Gáspár Leventét, a MOL romániai LPG-üzletágának vezetőjét nevezte ki a Sistemgas ügyvezetőjévé

A Krónika megkereste a MOL Románia sajtóosztályát, hogy erősítsék meg vagy cáfolják a tranzakció létrejöttét, illetve azt kérdeztük, hogy amennyiben igazak az értesülések, milyen terveik vannak a temesvári vállalkozással. Amint választ kapunk, visszatérünk a témára.

Az 1994-ben alapított Sistemgas különben a Profit.ro szerint LPG-lerakattal rendelkezik Temesváron, valamint saját tartálykocsi-flottával. A vállalat LPG- és földgázlétesítményeket tervező és kivitelező szolgáltatásokat is nyújt.

A Termene.ro szerint a Sistemgas Kft. több mint 1 millió lej veszteséggel, 15,3 millió lej összbevétellel és átlagosan 23 alkalmazottal zárta a tavalyi évet.

A MOL Románia a MOL Csoport leányvállalata, és az egyik legjelentősebb olajipari vállalat Romániában. A cég immár 30 éve van jelen a helyi piacon, és átfogó termék- és szolgáltatásportfóliót kínál az üzemanyag-, kenőanyag-, petrolkémiai termékek és bitumenkerekedelem területén. Jelenleg a vállalat országos szinten 236 töltőállomással rendelkezik, továbbá két üzemanyag-raktárral Mezőtelegden és Gyurgyevóban (Giurgiu), valamint egy LPG-terminállal Mezőtelegden.

A MOL Románia székhelye Kolozsváron van, emellett Bukarestben és Aradon is rendelkezik kihelyezett irodákkal. A vállalatnak 278 saját alkalmazottja van. Az elmúlt öt évben a vállalat az elektromos töltési infrastruktúrájának fejlesztésébe is befektetett: 41 töltőállomáson telepített MOL Plugee töltőpontokat, amelyek 96 elektromos jármű egyidejű töltését teszik lehetővé.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
2026. október 09., péntek

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?

Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?
Hirdetés
Hirdetés