Hirdetés

Tánczos azt ígéri, könnyítik a napelem-támogatások igénylését, és a roncsautóprogram keretében is nőnek a szubvenciók

•  Fotó: Gábos Albin

Fotó: Gábos Albin

Február 15-éig jóváhagyják a Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának (AFM) költségvetését, amelyből 3 milliárd lejt szánnak napelemrendszerek telepítésének támogatására – jelentette ki a keddi kormányülés elején a környezetvédelmi miniszter.

Hírösszefoglaló

2023. január 31., 12:252023. január 31., 12:25

Tánczos Barna a miniszterelnök érdeklődésére elmondta, a napelemrendszerek telepítését támogató programra szánt 3 milliárd lej legalább 150 ezer pályázat finanszírozására lesz elegendő. Emlékeztetett, hogy az előző kiírásban benyújtott pályázatok kiértékelését decemberben fejezték be, így 40 ezer háztartás már részesülhet a finanszírozásból.

A tárcavezető az Agerpres szerint hozzátette,

egyszerűsítik a támogatás igénylésének eljárását, a pályázóknak csak a személyi igazolványt, a telekkönyvi kivonatot, valamint a villamosenergia-hálózathoz való csatlakozásról szóló igazolást kell csatolniuk a dokumentációhoz, és bizonyítaniuk kell, hogy nincs adótartozásuk.


Az AFM költségvetését február 15-éig jóváhagyják, így márciustól elindítják a napelemrendszerek telepítését támogató programot – mondta Tánczos.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy a jobb teherbírás érdekében javítanak az AFM informatikai rendszerén. Emlékeztetett, hogy míg 2020-ban kevéssel több mint 72 ezer igénylést kellett feldolgoznia a rendszernek, tavaly ez a szám meghaladta a 200 ezret, mivel az AFM bonyolítja le a roncsautó programokat és a háztartási gépek roncsprogramját is.

Tánczos megjegyezte továbbá, hogy a klasszikus roncsautó program keretében 15 százalékkal emelik idén a bezúzott régi gépkocsik után járó támogatást, illetve növelik az elektromos autók vásárlásának támogatására szánt költségvetést.


A miniszter hangsúlyozta, az AFM-n keresztül lebonyolított programoknak köszönhetően nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Romániában, exponenciálisan nőtt az elektromos autóké, miközben a használt autóké csökkent, sok év után először.

„A romániai gépjárműpark egyre fiatalodik, és 2023 végére teljesítjük a helyreállítási tervben foglalt kötelezettséget. Vállaltuk, hogy kivonunk a forgalomból több mint 250 000 régi autót. Úgy gondolom, hogy 2023 végére már a 2026-ra kitűzött célt is el fogjuk érni” – magyarázta a környezetvédelmi miniszter.

Hirdetés
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Egyre kevesebben vesznek fel hitelt, a lakosság jelentős része nem tud félretenni

A román állampolgárok egyre óvatosabban költekeznek és egyre tudatosabban kezelik pénzüket, csak a legfontosabb kiadásokra adnak ki pénzt – derült ki egy friss felmérésből.

Egyre kevesebben vesznek fel hitelt, a lakosság jelentős része nem tud félretenni
Hirdetés
2026. július 21., kedd

A Sanitas bírósági úton elérte a bértörvénytervezet elfogadási eljárásának felfüggesztését

Miközben a szakszervezetek tetszését nem nyerte el a közalkalmazotti bértörvény módosított tervezete sem, a jogszabályjavaslatot szerdán beterjeszthetik a parlament elé. Ugyanakkor egy keddi bírósági döntés miatt a jogszabály sorsa bizonytalanná vált.

A Sanitas bírósági úton elérte a bértörvénytervezet elfogadási eljárásának felfüggesztését
2026. július 21., kedd

Jókorát nőtt a fizetésképtelenné vált cégek száma, erdélyi, partiumi és bánsági megye az élbolyban

Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) honlapján kedden közzétett adatokból.

Jókorát nőtt a fizetésképtelenné vált cégek száma, erdélyi, partiumi és bánsági megye az élbolyban
2026. július 21., kedd

Egy nap alatt több mint a fele elfogyott a roncsautóprogramra szánt összegnek

Az idei program hétfő délelőtti indulása óta a roncsautóprogramra szánt állami támogatás közel 60 százalékát már fel is használták – közölte Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.

Egy nap alatt több mint a fele elfogyott a roncsautóprogramra szánt összegnek
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
2026. július 20., hétfő

Kilenc perc alatt kimerült az idei roncsprogramra szánt keret az egyik járműkategória esetében

Igencsak népszerű a hétfőn reggel 10 órakor útjára indult roncsaitóprogram: már az első órákban sokan jelentkeztek az államilag támogatott járműcserére, egy kategóriában pedig percek alatt kimerült a keret.

Kilenc perc alatt kimerült az idei roncsprogramra szánt keret az egyik járműkategória esetében
2026. július 20., hétfő

Vigyázz, kész, rajt! Indul a roncsautóprogram

A magánszemélyek hétfő reggeltől igényelhetnek állami támogatást új gépkocsi vásárlására a 2026-os roncsautóprogram keretében.

Vigyázz, kész, rajt! Indul a roncsautóprogram
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Bődületes spórolás hangtalanul suhanva: az elektromos robogó

Dugóban araszolás, horrorisztikus üzemanyagárak és reménytelen parkolóhely-vadászat – a romániai, erdélyi nagyvárosok közlekedési káosza sokakat kényszerít váltásra.

Bődületes spórolás hangtalanul suhanva: az elektromos robogó
2026. július 18., szombat

A bértörvény „javított kiadása” sem tetszik a szakszervezeteknek, „súlyos igazságtalanságot” kiáltanak a tanügyben dolgozók

Az egészségügyben és a tanügyben dolgozók tetszését sem nyerte el az új bértörvény pénteken nyilvánosságra hozott, felülvizsgált tervezete. A szakszervezetek szombaton adtak hangot a készülő bértörvénnyel kapcsolatos elégedetlenségeiknek.

A bértörvény „javított kiadása” sem tetszik a szakszervezeteknek, „súlyos igazságtalanságot” kiáltanak a tanügyben dolgozók
2026. július 18., szombat

Drágult az üzemanyag a piacvezetőnél, és újabb áremelésekre számíthatunk a szakemberek szerint

Miután a hét folyamán több töltőállomásnál is áremeléseket láthattunk, szombaton a piacvezető Petrom – az OMV-vel egyetemben – is beállt a sorba, és a többi nagy lánctól eltérően nem csak a gázolaj, hanem a benzin árát is megemelte.

Drágult az üzemanyag a piacvezetőnél, és újabb áremelésekre számíthatunk a szakemberek szerint
Hirdetés
Hirdetés