
Képünk illusztráció
Fotó: Pethő Melánia
A gyakori törvénymódosítások miatt az energiaszolgáltató vállalatok kénytelenek újraszámolni és helyesbíteni a számlákat, ami a fogyasztók jelentős bizalomvesztéséhez vezet – jelentette ki a Romániai Energiaszolgáltatók Szövetségének (AFEER) elnöke.
2023. március 31., 08:452023. március 31., 08:45
Laurenţiu Urluescu elpanaszolta, hogy az elmúlt két év sorozatos válságai nyomán az energiaszolgáltatók és -kereskedők hálátlan helyzetbe kerültek, mert sokszor olyasmikért hibáztatták őket, amikről nem tehettek. Példaként említette az áram- és gázszámlák rendszeres korrigálását, amire a gyakori törvénymódosítások miatt volt szükség.
– részletezte az ágazati munkáltatói szövetség elnöke.
és nem rendeltek hatástanulmányt a jogszabályok módosításáról. Így szerinte a rendeletekben sokszor homályos és néha végrehajthatatlan előírások jelentek meg, amelyek értelmezése a piaci szolgáltatók belátására volt bízva. „Ez számunkra kellemetlen, mert megnő a kockázata annak, hogy bizonyos előírásokat félreértelmezünk, és később ezért megbüntetnek” – idézte Urluescu nyilatkozatát az Agerpres.

Sokan spóroltak tavaly hiába a villanyárammal, hogy bekerüljenek a havi 100 vagy a 255 kilowattórás küszöb alá, és idén visszakapják a két határérték közötti árkülönbözetet, az Energiaszolgáltatók Egyesülete pontosítani sietett a tévképzetet.

A gázszolgáltatók ügyfeleinek jogait bővítő és a gázszámlát leegyszerűsítő rendeleteket hozott csütörtökön az Országos Energiaszabályzó Hatóság (ANRE) – számolt be pénteken az intézmény.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!