2011. április 01., 08:462011. április 01., 08:46
A nagykövet az Egyesült Államokat és Magyarországot állította példaként a kormány elé, hangsúlyozva, hogy ez a két ország állami segélyben részesíti azokat a szociálisan kiszolgáltatott helyzetben lévő állampolgárait, akiket érzékenyen érint az árliberalizálás. Gitenstein szerint Romániában jelenleg azok a fogyasztók is a piaci ár alatt jutnak földgázhoz és villamos energiához, akik egyébként megengedhetnék maguknak, hogy kifizessék a piaci árat.
A diplomata ugyanakkor élesen bírálta a román kormányoknak azt a gyakorlatát, hogy az állami vállalatok élére politikai pártokhoz kötődő személyeket neveznek ki vezetői tisztségekbe, akik nem elsősorban a vállalatok érdekeit tartják szem előtt, hanem a pártokét. Nehezményezte, hogy tavaly a Romgaz állami gázkitermelő vállalat százmillió eurót volt kénytelen adományozni a bukaresti kormánynak, hogy ez utóbbi megoldja az állami költségvetésben felmerült készpénzhiányt. A nagykövet becslése szerint a román energiaszektor fejlesztésére 10 milliárd dollárra van szüksége Romániának, ennyi pénzt pedig nem lehet csak állami bevételekből előteremteni. Így nagyon fontos – mondta a diplomata –, hogy minél több külföldi beruházót vonzzon Románia az energiaszektorba, de ez csak akkor sikerül, ha a hatóságok liberalizálják az ágazatot, és valós versenyhelyzetet teremtenek.
Gitenstein szerint az energetikai vállalatok két nemzeti vállalatba tömörítése sem vezet sehová, mint megfogalmazta, „olyan ez, mintha átrendeznék a nyugágyakat a Titanicon”.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
szóljon hozzá!