
A Giurgiulești trimodális (vízi, közúti és vasúti) átrakodási és tárolási szolgáltatásokat kínál
Fotó: Danube Logistic
Románia tengerjáró hajók fogadására is alkalmas dunai kikötőt akar vásárolni a moldovai Giurgiuleștiben, az erről szóló memorandumot szerdai ülésén fogadta el a bukaresti kormány.
2024. augusztus 28., 18:192024. augusztus 28., 18:19
A Marcel Ciolacu vezette kabinet tárcaközi bizottságot hatalmazott fel arra, hogy tárgyaljon az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) a Danube Logistic Kft. részvényeinek megvásárlásáról. Ez a Moldovai Köztársaságban bejegyzett cég működteti a Prut határfolyó torkolatánál, a moldovai–román–ukrán hármas határ közvetlen közelében található Giurgiulești nemzetközi szabad kikötőt – közölte az MTI.
A kikötő tengeri hajókat is fogadni tud 7 méteres merülésig és 10 ezer tonna kapacitásig, valamint összeköttetéssel rendelkezik a széles (az egykori Szovjetunió területén használatos) és szokványos nyomtávú vasúti hálózattal is.
A román kormány a kamionforgalom csökkentését reméli a kikötő megszerzésétől, arra alapozva, hogy rendszeres konténerblokkos vonatkapcsolat létezik Giurgiulești és a DP World által üzemeltetett konstancai konténerterminál között. Ez alternatíva lehet a közúti szállításra, lehetővé tenné a hosszú várakozási idők elkerülését a határokon. „A kikötő megszerzésével Románia versenyelőnyhöz akarja juttatni a konstancai kikötőt, hogy a szolgáltatások és áruforgalom bővítésével Konstancát Közép- és Délkelet-Európa piacvezető kikötőjévé tegye” – mutatott rá a bukaresti kormány.
A bukaresti bejelentésre reagálva Daniel Vodă, a moldovai kormány szóvivője szerdán közölte: Giurgiuleștiben két kikötői entitás létezik, Románia az EBRD cége által működtetett nemzetközi szabad kikötőt akarja megvásárolni, amely iránt török, holland és dán befektetők is érdeklődnek. A moldovai állami kikötő áruba bocsátása nem merült fel – szögezte le a chișinăui kormány szóvivője.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!