Hirdetés

Skandinávokat csábítanak Háromszékre

Skandináv utazási irodák és idősklubok képviselői látogattak Kovászna megyébe az Európai Bizottság által támogatott OFF to SPAS (Irány a fürdők) című nemzetközi projekt keretében.

Bíró Blanka

2015. november 26., 12:562015. november 26., 12:56

A projekt célja többek között egy balneológiai turisztikai termékcsomag létrehozása, amit nyugat-európai időseknek kínálnak, és amitől a háromszéki fürdő- és gyógyturizmus fellendülését remélik.

Szerdán a Kovásznán megtartott kiértékelő sajtótájékoztatón Vesa Hautaniemi, egy svéd utazási iroda képviselője számolt be a négynapos kiránduláson szerzett tapasztalataikról. Mint mondta, érdekesnek és egyedinek találták a térséget, a látottak meggyőzték őket arról, hogy érdemes építeni erre a turizmusra. Hozzátette, jó hírét viszik Háromszéknek.

Szállodákat, kezelőközpontokat, látványosságokat, kulturális és gasztronómiai ritkaságokat mutattak be a vendégeknek – számolt be Albert Zoltán, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület irodavezetője. Hozzátette, a külföldiek egyelőre még bizalmatlanok a mofettagáz iránt annak radontartalma miatt.

„Újabb kutatásokra van szükség, elismert, nemzetközi folyóiratokban friss adatokat kell publikálni, hogy a természeti adottságokra alapuló gyógyturizmust a nyugati piacon értékesíteni lehessen, az egészségbiztosítók megtérítsék az itteni prevenciót vagy rehabilitációt” – fogalmazta meg Albert Zoltán. A turisztikai szakember sikeresnek értékelte a programot, szerinte fontos a nemzetközi piacon való jelenlét, a Székelyföld imázsépítése, az átfogó turisztikai csomagok összeállítása és népszerűsítése.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, a Székelyföldön az egészségturizmus tud európai szinten egyedi lenni, hiszen a svájci sípályákkal vagy a mediterrán tengerparti nyaralással nem tudnak versenyezni. „Kovásznán és a térségben olyan szív- és érrendszeri betegségeket kezelő központ és környezet van, amely országos és nemzetközi hírűvé teszi a várost, és a közelben lévő Bálványosfürdőt. Gyógyhatású borvizek és a számtalan mofetta páratlanná teszi a Székelyföldet” – fogalmazott Tamás Sándor.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés