
Fotó: Pixabay
Bár a kormány – kisebb-nagyobb megtorpanásokkal – teljes mellszélességgel támogatja a napelemes áramtermelő rendszerek lakossági beüzemelését, Bende Sándor, a képviselőház ipari és szolgáltatásügyi bizottságának elnöke kedden arra hívta fel a figyelmet, hogy bizony van egy maximális prosumer-szám, amelynél több csatlakozó már problémákat okozna az országos rendszerben.
2023. október 10., 20:112023. október 10., 20:11
Bende Sándor kihangsúlyozta, hogy az utóbbi időben jelentősen megnőtt a hálózatra csatlakozott prosumerek, azaz áramtermelő-fogyasztók száma: az általuk termelt, illetve a rendszerbe visszajuttatott energia meghaladta az 1000 MW-ot, aminek következtében már problémák merültek fel. A szakember azt is elmondta, hogy
Szerinte ha ezt a mennyiséget elérik, akkor csökkenhetnek, megszűnhetnek a prosumerekre jelenleg érvényes kedvezmények, sőt akár illeték fizetésére is kötelezheti az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) az ilyen jellegű beruházást végzőket.

Az áramtermelő-fogyasztók számának örvendetes megugrásával párhuzamosan gyarapodnak a sajnálatos problémák is – fogalmazták meg szakemberek az Energia Világtanács romániai bizottsága által szervezett, a prosumerek előretörését elemző konferencián.
Bende – aki az InvesTenergy által szervezett konferencián beszélt a témáról – elmondta, ez igen összetett kérdés, hiszen egyfelől fontos a zöldenergia-termelés, valamint az, hogy az energiának olyan ára legyen, ami mellett a román lakosok és a cégek versenyképesek tudnak maradni. Ám figyelemre méltó, és intő jel, hogy már most, az ezer megawatt elérése nyomán problémák mutatkoznak az országos ellátórendszerben.
A terheltségi probléma kérdése már csak azért is aktuális, mert kedden kerül megvitatásra a szenátusban az új prosumer-törvény. A jogszabály egyrészt lehetővé tenné, hogy a termelő-fogyasztók havonta, ne pedig csak két évente számolhassanak el a hálózatba visszajutott energiával, másfelől pedig hogy a termelő-fogyasztók a felesleges energiát más fogyasztóknak ajánlhassák fel, esetleg gázszámlájukat kompenzálják vele (ha ugyanaz a szolgáltató szállítja nekik a földgázt és az elektromos áramot).

Nagy az ösztökélés, lelkesedés manapság a napelemek beszerelése terén. Ezzel együtt a beruházáson elgondolkodó, az online világban informálódni próbáló, tudatlan kíváncsiskodó megriadhat.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) egy online felület elindítására készül, amely a lefoglalt áruk átlátható értékesítését szolgálja – jelentette be az intézmény vezetője, Adrian Nicușor Nica.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 októberében 11 786 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 27-tel többnek, mint előző hónapban.
A mesterséges intelligencia segítségével „bármilyen szemét” eladható a közösségi médiában – jelentette ki Adrian Asoltanie pénzügyi tanácsadó, aki a befektetési csalások veszélyére hívja fel a figyelmet.
A karácsonyi ajándékokra szánt családi költségvetés csökkent Romániában az áremelkedések miatt.
Idén január elejétől október végéig 46 917 vállalkozás szűnt meg Romániában, 32,4 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) által közzétett adatokból.
Az év első tíz hónapjában 11 969 személy vett részt a munkaerő-elhelyező ügynökség (ANOFM) felnőttképzési programjaiban.
Az idei év első tíz hónapjában több mint 31 600 építési engedélyt adtak ki lakóépületekre Romániában, 4,1 százalékkal többet, mint 2024 azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az uniós országokból érkező valamennyi sertéshússzállítmány ellenőrzését kéri Florin Barbu mezőgazdasági miniszter az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóságtól (ANSVSA) az afrikai sertéspestis veszélye miatt.
Az az elvi döntés született a koalícióban, hogy minden kivételt törölnek az állami fizetés és a nyugdíj halmozását szabályozó új tervezetből, leszámítva a vonatkozó alkotmánybírósági döntésekben megjelölteket Ilie Bolojan szerint.
Megerősítette az elnöki hivatal, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) tagjai elemezték a magyar MVM csoport és a német E.ON közötti tranzakciót.
szóljon hozzá!