Hirdetés

Román és szlovák állampolgárok tömegesen költöznek Magyarországra

Tömegével vásárolnak lakásokat szlovák és román állampolgárok Magyarország határ menti településein, ahonnan a helyi lakosság munkalehetőség híján már máshová költözött – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

2011. május 05., 09:422011. május 05., 09:42

Erős a határ mentén a román állampolgárságú lakásvásárlók érdeklődése, olyannyira, hogy olyan települések is vannak az anyaországban, ahol tömegével vásárolnak ingatlant. A Magyar Nemzet összeállítást közölt, amely szerint a románok „megszállta” községek és városok közé tartozik például Battonya, Kétegyháza, Gyula, Nagylak és Kevermes.

Rajtár János, az Otthon Centrum békéscsabai partnere a lapnak elmondta, ezeken az „olcsóbb” településeken azok a vevők keresnek ingatlant, akik nem tudják megfizetni a Románia nyugati határszélén lévő városi lakásokat. A szakember szerint az érdeklődés hátterében az áll, hogy a román nagyvárosok lakásáraiból Magyarország keleti határszélén már kertes házra is szert lehet tenni. Az árkülönbségnek köszönhetően a piacon már megjelent egy másik réteg is, hiszen aki például Gyulán vásárol, az elsősorban befektetési szándékkal vesz meg egy-egy nagyobb házat vagy panziót. Ez a folyamat nagyjából 2-3 évvel ezelőtt kezdődött.

Hasonló jelenségről számolt be Csiszér Mária, az AREX fm Ingatlanhasznosító tanácsadója is. „Mi is azt látjuk, hogy a vásárlásokat egyrészt az alacsonyabb ár motiválja, másrészt pedig az, hogy a határt átlépve nagyon érződik a romániai és a magyarországi ingatlanok közti különbség. A magyar területek még ma is fejlettebbek. Az átköltözés persze csak helyben jellemző, hiszen az ingatlanvásárlók csak a román nagyvárosok vonzáskörzetébe tartozó határ menti településeken keresnek ingatlant, dolgozni visszajárnak Romániába: Nagyváradra, Szatmárnémetibe, Aradra és Nagykárolyba” – fejtette ki Csiszér Mária. Hozzátette: az átköltözési hajlandóság ugyan valamelyest növeli a határ menti magyar falvak ingatlanárait, de mivel a vevők otthonuk vételárát nem a román falvak, hanem a városok áraihoz mérik, a különbség még így is elenyésző. A költözést az is elősegíti, hogy a határ menti település magyar ingatlantulajdonosai ugyancsak vonzódnak a városok felé, ezért a falvak egyre néptelenebbek lesznek. A magyarok viszont az ország belső területeire költöznek, miközben ugyanez a romániai vásárlókra nem jellemző, még akkor sem, ha magyar ajkúak – ők a lehetőségek miatt ettől függetlenül is a határ túloldalán keresik kenyerüket.

Ez a jelenség a szlovák határ mentén még inkább elhatalmasodott. A Magyar Nemzet szerint ott egyes településeken már olyan közvetítő is akad, aki tavaly kizárólag szlovákiai vevőknek adott el ingatlanokat. „Én tavaly Mosonmagyaróváron magyar vevőnek nem adtam el ingatlant, kizárólag szlovák állampolgárok vásároltak” – nyilatkozta a napilapnak Ligeti László, a mosonmagyaróvári Real-Express ingatlaniroda vezetője, aki szerint a piac eltolódása még így is inkább Rajkán figyelhető meg. „Azt kell hogy mondjam, ez a település már tulajdonképpen Pozsony külvárosává vált. Rajkán mostanában jelentettek be 500 lakásos fejlesztést, amit szintén szlovák vevőkre alapoznak” – állapította meg az ingatlanszakértő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
Hirdetés