Hirdetés

Rendelet készül a zsugorinfláció leleplezésére, a mosóporok piacára lecsap a Versenytanács

•  Fotó: Rostás Szabolcs

Fotó: Rostás Szabolcs

Jelentős előrelépés történt a csökkentett tömegű, de azonos áron eladott termékek ügyében – jelentette ki a csütörtöki kormányülésen Marcel Ciolacu. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a Versenytanács ellenőrzést fog végezni a mosószerek „indokolatlan” drágulása miatt.

Krónika

2024. május 16., 13:282024. május 16., 13:28

A kormányfő újfent hangsúlyozta: rejtett drágítást és a vásárlók becsapását jelenti az a gyakorlat, hogy azonos áron, de kisebb kiszerelésben kerülnek a kereskedelembe bizonyos termékek. Ezért az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) közvitára bocsát egy rendeletet, amely előírná, hogy

a feldolgozó cégek jól látható helyen tüntessék fel a termék tömegének változására vonatkozó információt a csomagoláson.

Hirdetés

korábban írtuk

Többet fizet, kevesebbet kap: a zsugorinfláció miatt is érdemes tudatos fogyasztóvá válni
Többet fizet, kevesebbet kap: a zsugorinfláció miatt is érdemes tudatos fogyasztóvá válni

Zsugorinfláció – ez a magyar elnevezése a rejtett áremelés Romániában és a világ számos országában tapasztalható jelenségének, amikor a gyártók csökkentik a termékek tényleges súlyát, az árat viszont változatlanul hagyják.

Beavatkozásra van szükség a miniszterelnök szerint a mosószerek piacán is, ahol indokolatlan drágulások tapasztalhatók; a jelenséget a Versenytanács fogja kivizsgálni.

Mint ismeretes, Marcel Ciolacu kormányfő már kedden, a Brassóba kihelyezett kormányülés alkalmával beszélt a témáról. „A mosószerek ára 25 százalékkal emelkedett. A Versenytanács vizsgálatot fog indítani. Már beszéltem is erről az intézmény elnökével” – mondta.

korábban írtuk

A fogyasztók megtévesztésének tartja a zsugorinflációt Ciolacu, kötelezné a termékek reális súlyának feltüntetését
A fogyasztók megtévesztésének tartja a zsugorinflációt Ciolacu, kötelezné a termékek reális súlyának feltüntetését

Felszólította csütörtökön Marcel Ciolacu miniszterelnök a felügyelő hatóságokat, hogy tegyenek lépéseket a zsugorinfláció ellen, ugyanis az „a fogyasztók megtévesztésének egy formája”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Balla Géza erdélyi borász vehette át Budapesten a Nemzet Gazdásza elismerést

Csütörtökön az Országházban átadták a Nemzet Gazdásza címet. Az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó részesült az elismerésbe

Balla Géza erdélyi borász vehette át Budapesten a Nemzet Gazdásza elismerést
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Gazdasági miniszter: nem a tömeges elbocsátás vagy a bezárás a megoldás a veszteséges állami cégek esetében

A gyors megoldások, mint a tömeges elbocsátások vagy bezárások, inkább súlyosbíthatják az állami tulajdonú vállalatok problémáit, mintsem megoldanák azokat – jelentette ki Irineu Darău gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: nem a tömeges elbocsátás vagy a bezárás a megoldás a veszteséges állami cégek esetében
2026. január 16., péntek

Enyhén nőtt az átlagbér novemberben

2025 októberéhez képest novemberben 2,2 százalékkal 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén nőtt az átlagbér novemberben
Enyhén nőtt az átlagbér novemberben
2026. január 16., péntek

Enyhén nőtt az átlagbér novemberben

2026. január 15., csütörtök

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja

Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

A romániai gázárak az európai piaci szint fölé emelkedtek, miközben az ország az ársapka megszüntetésére készül

Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.

A romániai gázárak az európai piaci szint fölé emelkedtek, miközben az ország az ársapka megszüntetésére készül
2026. január 14., szerda

Cáfolja Cseke, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésben kötnének ki

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.

Cáfolja Cseke, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésben kötnének ki
2026. január 14., szerda

Százezer euró támogatás gazdaságonként: új lehetőség a romániai kertészeti ágazatnak

Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.

Százezer euró támogatás gazdaságonként: új lehetőség a romániai kertészeti ágazatnak
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
2026. január 14., szerda

Alig-alig csökkent az infláció, az áram ára nőtt tavaly a legnagyobb mértékben

A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Alig-alig csökkent az infláció, az áram ára nőtt tavaly a legnagyobb mértékben
2026. január 14., szerda

Tervezet: a központi közigazgatásban 10 százalékot lefaragnak a személyi kiadásokból

A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest 10 százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.

Tervezet: a központi közigazgatásban 10 százalékot lefaragnak a személyi kiadásokból
Hirdetés
Hirdetés