Hirdetés

Rekordalkalmazás a Volvónál

A Volvo 1200 dolgozó felvételét tervezi a következő 12 hónap során, üzemanyag-hatékony gépjármű-fejlesztési programja keretében.

2011. március 30., 08:572011. március 30., 08:57

 A felvételi keret nagy részét az elektromos hajtást is magában foglaló hatékony üzemanyag-felhasználási projekteken dolgozó kutató-fejlesztő mérnököknek különítette el a svéd vállalat, de marketing-, beszerzési, informatikus és gyártástechnológiai szakemberek felvételét is tervezi. Az új alkalmazottaknak több mint a fele dolgozik majd Svédországban. „Bővíteni kell tevékenységünket a növekedési terveinkben szereplő versenyképes és magas üzemanyag-hatékonysággal rendelkező termékek kifejlesztésének támogatására” – mondta Stefan Jacoby, a Volvo vezérigazgatója.

A dolgozók felvételéről szóló bejelentés előtt alig egy hónappal közölte a Volvo, hogy 11 milliárd dollárt fordít a következő öt évben nemzetközi terjeszkedésének finanszírozására. „A mostani lesz a Volvo Car Corp. által valaha végrehajtott legnagyobb dolgozófelvételi program” – mondta Bjorn Sallstrom, az autógyár HR-elnökhelyettese. „Az új mérnökökre a vállalat vezetése által kidolgozott agresszív termékpolitikában lefektetett új technológiák és új modellek kifejlesztéséhez lesz szükség” – tette hozzá. Az autógyár szerint 2010 a fordulat éve volt az autóiparban. A Volvo eladásai több mint 11 százalékkal nőttek az előző évihez képest, és 2011 is jól kezdődött, eladásai növekedést mutatnak. A Volvo a nemzetközi pénzügyi válság idején mintegy 25 százalékkal csökkentette eredetileg 25 ezres alkalmazotti létszámát. Jelenleg 19 500 alkalmazottat foglalkoztat a Volvo, ebből 13 ezret Svédországban. A Volvo Cars tavaly került át 1,5 milliárd dolláros vételár ellenében az amerikai Ford Motor Co. autógyártól a kínai Geely Holding Group tulajdonába.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

2026. június 26., péntek

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét

Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét
Hirdetés
Hirdetés