
Fotó: Pixabay
Pénteken 10 órakor rajtol a Zöld ház program idei kiírása. Elsőként a Bukarest–Ilfov régióban indul a pályázás. Az első erdélyi megyék május 24-én, szerdán „állnak rajthoz”.
2023. május 19., 08:372023. május 19., 08:37
A fővárosban és környékén élők elméletileg 23-án 23.59 óráig jelentkezhetnek a legszerényebb régiós költségvetést jelentő, összesen 99 860 000 lejre. Azért csak elméletileg, mert a várakozások szerint az igénylők valamennyi térségben órák vagy percek alatt kimerítik a keretet. A jelentkezésdömping várhatóan minden régióban az első napon reggel 10-kor indul, tehát akkor kell „ugrani”.
Ha kimerül a régióra szánt keret, a pályázati rendszer leáll, tehát a pályázat benyújtásának sorrendje lesz a döntő. Így arra buzdítok mindenkit, hogy az ismertető alapján készítse elő a szükséges dokumentumokat, felkészülve várja a régiójának megfelelő indulási időpontot, és töltse fel a dokumentumokat” – nyilatkozta csütörtökön Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
A tárcavezető az RMDSZ közleménye szerint hangsúlyozta, hogy minden eddiginél nagyobb költségvetést biztosítanak a napelemprogramra. Közlése szerint
Pályázni a Depunerefotovoltaice.afm.ro oldalon lehet majd, amely minden régió számára csak a megadott periódusokban lesz elérhető.
Amint arról korábban írtunk,
Számukra papíron 26-ig van nyitva a lehetőség az összesen 245 060 000 lej lefoglalására.
Május 29–31. között a moldvai megyéket felsorakoztató északkeleti térség következik (279 480 000 lej), majd egy kis szünet után
Június 9-én a délkeleti (212 400 000 lej), 14-én pedig a déli megyék kezdenek (utóbbiaké a legnagyobb költségvetés, 280 900 000 lej). Június 19-én a délnyugati megyék lakóin lesz a sor három napon keresztül (174 300 000 lej),

Közzétette a Környezetvédelmi Alap (AFM) a napelemes áramfejlesztő rendszerek lakossági és immár egyházi telepítését is támogató Zöld ház program idei szezonjának hivatalos lebonyolítási útmutatóját.
Mint ismeretes, a Zöld ház korábbi kiírásait számos informatikai és bürokratikus akadály nehezítette. Idén azonban minden szempontból könnyebb regisztrációt ígértek – ezt az AFM jelenlegi elnöke, Laurențiu-Adrian Neculaescu május elején közleményben is hangsúlyozta. „Tekintettel a környezetvédelmi szempontból, illetve a nagy érdeklődés miatt is fontos program jelentőségére, a Környezetvédelmi Alap minden erőfeszítést megtett azért, hogy a magánszemélyek egyszerűbben jelentkezhessenek, egy új informatikai alkalmazás segítségével.
melyben régiónként három-három munkanap áll rendelkezésre, azért, hogy megelőzzük a rendszer lefagyását az esetleges túlterheltség miatt. Azt kívánjuk, hogy a program igazán sikeres legyen, és mintegy 87 500 háztartást támogathassunk az energiaszámlák csökkentésében, a korábbi két kiírásban finanszírozott 55 ezer rendszer után” – nyilatkozta Laurențiu-Adrian Neculaescu.
Amint arról korábban írtunk, eleinte még 150 ezer támogatottról beszéltek, és 3 milliárd lejes költségvetésről – ám utóbbi egyelőre 1,75 milliárdra „apadt”, de az ígéretek szerint az év folyamán kiegészíthető.

Nagy az ösztökélés, lelkesedés manapság a napelemek beszerelése terén. Ezzel együtt a beruházáson elgondolkodó, az online világban informálódni próbáló, tudatlan kíváncsiskodó megriadhat.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!