Hirdetés

Pityókából üzemanyag – az ország első bioetanol-gyára épül Gyergyóremetén

Bioetanolt és biogázt állít elő a tervek szerint 2013-tól az az üzem, amelynek építését a jövő év márciusában kezdik meg a Hargita megyei Gyergyóremetén. Az üzem magas keményítőtartalmú növényekből – krumpliból, cukorrépából stb. – állít majd elő évente 10 ezer tonna alkoholtés az egység energiaellátásához szükséges metángázt.

Jánossy Alíz

2011. szeptember 21., 17:182011. szeptember 21., 17:18

Bioetanol- és biogáz-gyártó üzem létesítésének finanszírozásáról írt alá szerződést szerdán Marian Ionescu, a Gyulafehérvári Regionális Fejlesztési Ügynökség képviselője, illetve András Csaba, a Technical Trade Kft. Projektmenedzsere a Hargita megyei Gyergyóremetén.

A szerződés arról a 3 millió eurós vissza nem térítendő, európai uniós alapokból származó pályázati összegről szólt, amelyet a csíkszeredai cég a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium 123-as kiírásán nyert idén januárban. A zöldmezős beruházás összértéke 6,5 millió euró, a pályázati összegen felüli 3,5 millió eurót a beruházó saját tőkéből és banki hitelből fedezi. Ebből az összegből bioetanolt és biogázt gyártó üzemet építenek Gyergyóremetén a szennyvíztisztító állomás mögötti öthektáros területen.

A csíkszeredai cég képviselői egy évvel ezelőtt keresték fel elképzeléseikkel az önkormányzatot. Laczkó Albert Elemér polgármester felidézte, meg kellett teremteniük a beruházás feltételeit.

A befektető a pályázatot már idén januárban megnyerte, azonban bizonyítania kellett az önrész meglétét a pályázat kiírójának. Jelenleg a különféle hatósági engedélyek beszerzésén dolgoznak, az építkezés elkezdését 2012 márciusára tervezik.

Az elképzelések szerint az új üzem már 2013-ban bioetanolt és biogázt fog termelni azokból a magas keményítőtartalmú növényekből, amelyeket a környéken élő gazdák termesztenek.

A bioetanol a növényi keményítő egyszerű cukrokra bontásából lepárlással készült alkohol, amit üzemanyagként hasznosítanak – többek közt a 95-ös benzin is tartalmazza – a biogáz pedig a bioetanol előállításából visszamaradt szerves anyag anaerob baktériumokkal történő lebontásából származó metángáz.

András Csaba az üzem működése kapcsán elmondta, hogy évi tízezer tonna bioetanolt fognak előállítani a Gyergyóban termesztett magas keményítőtartalmú burgonyából, kalászosokból és cukorrépából, illetve annyi biogázt, amennyi szükséges az egy megawattos reaktor üzemeltetéséhez. A létesítmény ugyanis teljes mértékben energiafüggetlen lesz, a termeléshez és fenntartáshoz szükséges energiát helyben termelik meg.

„Jó lehetőség ez az itt-, illetve a környéken élő gazdáknak” – magyarázta András Csaba, kifejtve, hogy a kistermelők által termesztett haszonnövényeket szeretnék felvásárolni alapanyagnak.

Csíki Margit, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság munkatársa is jó alternatívának tartja a gazdák számára ezt a lehetőséget, hogy parlagon heverő földjeikből hasznot húzhassanak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
2026. március 12., csütörtök

Ingatlanadó-csökkentéssel díjaznák a környezetbarátokat

Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.

Ingatlanadó-csökkentéssel díjaznák a környezetbarátokat
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés