
Fotó: Kocsis B. János
Az osztrák kormány illetékes hivatalához fordult a kürtőskalács hagyományos különleges termékként való európai uniós bejegyzése ügyében a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület (NKSZ) azt követően, hogy a magyar Földművelésügyi Minisztérium elutasította az erre vonatkozó kérését – közölte szerdán kiadott közleményében a szaktestület sajtószolgálata.
2017. december 13., 13:432017. december 13., 13:43
A szaktestület mellékelte közleményéhez a budapesti minisztérium november 21-én hozott elutasító határozatát, az osztrák kormány illetékes hivatalába benyújtott folyamodványát, és azt a keresetet is, amellyel magyarországi bíróságon kívánja megtámadni a magyar agrártárca határozatát.
A Földművelésügyi Minisztériumnak az MTI által ismertetett határozatából kiderül, hogy a tárca öt magyarországi kürtőskalácssütő kft. kérésének eleget téve utasította el a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület beadványát. A szaktestület ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy a hagyományos különleges termékként való regisztráció a kürtőskalács hagyományos receptjét tartalmazza.
A kezdeményezők termékleírása két receptet tartalmaz: a „hagyományos” kürtőskalács receptjét, mely csak vajjal készíthető, valamint a „vásári” kürtőskalácsét, amelyben a vaj margarinnal és olajjal helyettesíthető, és a sütemény különféle ízesítésű és borítású lehet.
A kifogást megfogalmazó cégek a kétféle recept helyett csak egyet javasoltak, amely valamennyi alapanyagot tartalmazza, és amelyben a tojás használata sem lenne kötelező. A cégek pejoratívnak tartották a „vásári változat” megjelölést is, és azt is kifogásolták, hogy a beterjesztő szerint a kürtőskalácssütőknek az elkészítés időpontját is tartalmazó címkét kellene tenniük a termék csomagolására, és csak négy óráig hozhatnák forgalomba terméküket.
A Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület sajnálatosnak tartotta, hogy a Fazekas Sándor által vezetett Földművelésügyi Minisztérium „mindvégig a hamisítók pártját fogta”. A testület „Fazekas-tervként” tett említést arról, hogy a tárca „a regisztráció jogát megpróbálja a román kormánynak átjátszani”. Arra utalt, hogy korábban a román agrártárca vezetője is a tervei között említette a kürtőskalács hagyományos különleges termékként való uniós bejegyzését, az RMDSZ politikusai pedig a román-magyar közös bejegyzés szükségességét hangsúlyozták.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
szóljon hozzá!