Hirdetés

Önálló szervezetet alapítana fiatal vállalkozóknak a Miért

Antal Lóránt •  Fotó: Miért

Antal Lóránt

Fotó: Miért

Önálló szakmai szervezetet alapítana a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) az erdélyi magyar fiatal vállalkozók számára, amely ellátná az érdekvédelmi képviseletüket, az alapvetően ifjúságpolitikával foglalkozó szervezetnek ugyanis nincs rá kapacitása, hogy kizárólag velük foglalkozzon – tudtuk meg többek közt a MIT és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) május 24–26. között Kolozsváron Vállalkozz rá! címmel megtartott konferenciájának nyitórendezvényén.

2017. május 25., 23:152017. május 25., 23:15

Ezzel a címmel második alkalommal tartanak hasonló rendezvényt, korábban Budapesten találkoztak a fiatal vállalkozók. Nem véletlen, hogy az esemény szakmai partnere egyébként a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ).

Antal Lóránt, a Miért elnöke szerint az erdélyi magyar fiatal vállalkozók számára elsősorban kapcsolatteremtésre és tapasztalatcserére ad lehetőséget a konferencia. „Olyan tapasztalatokat tudnak megosztani egymással, amelyekből kiindulva akár törvényalkotási kezdeményezések születhetnek. A politikum akkor tud jó törvényeket alkotni, ha kikéri az érintettek véleményét” – magyarázta.

Hirdetés

Hozzáfűzte: a fiatal vállalkozók tanácsa arra lesz hivatott, hogy

napi rendszerességgel ellássa a fiatal vállalkozók érdekvédelmét és lobbizzon a számukra kedvező adózási törvények, jogszabály-módosítások megszületéséért.

Mint részletezte, azt tapasztalták, hogy a fiatal vállalkozókat a pályázati és egyéb üzleti lehetőségeket ismertető információk érdeklik, ezért is lényeges hálózatba kacsolni őket, hogy könnyebben hozzáférjenek a számukra fontos információkhoz.

Nacsa Lőrinc, az IKSZ elnöke ugyanakkor elmondta: a budapesti konferencián a bürokrácia csökkentése volt a fiatal vállalkozók legfontosabb igénye, ezért olyan javaslattal álltak elő, hogy akár 24 óra alatt is be lehessen jegyeztetni egy vállalkozást. Ezenkívül egy olyan Kárpát-medencei érdekvédelmi ernyőszervezetet hoznának létre, amely

összefogja a felvidéki, kárpátaljai, délvidéki, erdélyi és magyarországi fiatal vállalkozókat és egységesen képviseli a közös igényeiket.

Kitért arra is, hogy a konferencián elsősorban az informatikai, mezőgazdasági és kommunikációval foglalkozó cégek képviseltetik magukat a legnagyobb arányban.

Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke eközben a fiatal vállalkozók társadalmi felelősségéről értekezett. Mint kifejtette, a következő évtizedben a technológia fejlődése miatt világszerte akár egymilliárd, ma még hétköznapinak számító munkahely is megszünhet, ezt a problémát orvosolhatják részben kreativitásukkal, újításaikkal a fiatal vállalkozók.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés