
Fotó: Haáz Vince
Az uniós tagországok mezőgazdaságát érintő megszorítások gyors eltörlésében bízik Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A mezőgazdasági szakember szerint az uniós csúcsintézmények új vezetőtestületei számára az európai agrárágazatnak prioritást kell élveznie.
2024. július 05., 20:112024. július 05., 20:11
2024. július 06., 09:052024. július 06., 09:05
Nicu Vasile, az ország legnagyobb mezőgazdasági érdekvédelmi szervezetének, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligájának (LAPAR) elnöke az EU csúcsintézményei vezetőtestületének megválasztása, illetve a magyar EU-s elnökség kapcsán a Krónikának úgy fogalmazott, hogy az agrárkérdések prioritást fognak élvezni a brüsszeli döntéshozók asztalán.
– mutatott rá a Krónikának az Ilfov megyei mezőgazdasági szakember.
A LAPAR elnöke uniós szakértőkkel folytatott eszmecseréi alapján portálunknak elmondta, hogy az eddigi brüsszeli adminisztráció környezetvédelem címszó alatt úgy erőszakolt ki döntéseket, hogy az elfogadott uniós határozatok mögött nem állt komolyan vehető szakvélemény.
Nicu Vasile szerint az agrárágazatban el kell felejteni a megszorításokat, mert túl sok teher nehezedett az elmúlt években a mezőgazdaság vállára ahhoz, hogy a gondokat a gazdák orvosolni tudják.
– érvelt portálunknak a szakember.
Nicu Vasile, a LAPAR elnöke szerint mindenféle megszorítást el kell törölni az agrárágazatban
Fotó: Makkay József
Nicu Vasile szerint Románia nem ellenzi a környezetvédelmi intézkedéseket, de ezek bevezetésének a különbségek figyelembe vételével kell történnie. A román ipart nem lehet például a német mellé állítani, hiszen Romániában alig maradtak gyárak, amelyek szennyezhetnék a levegőt, a rendszerváltás óta a teljes ipar leépült, vagy átalakult. Ilyen formán Brüsszel nem gondolkodhat egységes környezetvédelmi elvárásokban sem az ipar, sem a mezőgazdaság területén, véli a szakember.
Az egyes gazdaszervezetek részéről felmerült tiltakozások kapcsán Nicu Vasile egyértelművé tette, hogy a LAPAR nem támogat újabb gazdatüntetéseket, ,,mert azzal most semmit nem lehet megoldani”.
A LAPAR elnöke azt is hangsúlyozta, hogy helyettünk senki nem fogja elvégezni a ,,házi feladatokat”, ez nem Brüsszel, hanem a bukaresti kormányintézmények dolga. Vasile szerint a román mezőgazdaság jövője a hosszú távú stratégiák kidolgozásán múlik: az agrárágazat fejlesztése költségvetési, környezetvédelmi, gazdasági és egyéb stratégiákon nyugszik, amelyek nem lehetnek kormányfüggőek. Nicu Vasile közmegegyezést szorgalmaz a román pártok között arról, hogyan nézzen ki a romániai agrárágazat a következő évtizedekben, és szerinte ezt az alaposan kidolgozott agrárstratégiát kell egyeztetni az uniós agrárstratégiával.

Egyre több elgondolkodtató információ lát napvilágot az Európai Unió átfogó és erőteljes „zöldítési programjáról”. A sokak szerint ideológiai fegyverként használt uniós környezetvédelemről Winkler Gyula európai parlamenti képviselőt faggattuk.

Nem fogjuk túlélni ezt a ,,zöld őrületet” – fakadt ki idén tavasszal egy francia traktoros tüntető Párizs külvárosában, amikor az újságírók arról faggatták, mi a gazdákra leselkedő legnagyobb veszély.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
szóljon hozzá!