2011. március 30., 08:532011. március 30., 08:53
Ezzel pedig az okostelefonok piaca négyszer akkora ütemben fog bővülni, mint a hagyományos mobilkészülékeké. Az IDC elemzése szerint már a tavalyi év is kivételes növekedést hozott az okostelefonok piacán, miután a válságos 2009. évben sokan elhalasztották vásárlásaikat, így 2010-ben felgyülemlett a kereslet. Az összeállítás szerint az okostelefonoknál használt operációs rendszerek között messze az Android áll az élen közel 40 százalékos piaci részesedéssel, a második a BlackBerry közel 15 százalékkal, a harmadik az iOS 15,7 százalékkal. A következő években – 2015-ig – a helyezések nem fognak változni, de az Android 45,4 százalékra növeli részesedését, miközben a BlackBerryé 13,7 százalékra csökken, az iOS-é 15 százalék körül stabilizálódik, a Symbiané a jelenlegi 20 százalékról 0,2 százalékra csökken, a Windowsé 5,5 százalékról 20 százalék fölé növekszik az IDC szerint. n
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
szóljon hozzá!