
A szabadúszók körében a leggyakoribb a túlórázás az Eurostat szerint
Fotó: Pexels.com
Nemigen túlóráznak a romániai alkalmazottak: amíg itt a 2 százalékot sem éri el azoknak a munkavállalóknak az aránya, akik tavaly a rendes munkaidőn túl is dolgoztak, az európai uniós átlag 7,1 százalék, az éllovas országokban pedig meghaladja a 10 százalékot.
2024. május 03., 16:372024. május 03., 16:37
A romániai munkavállalók alig 1,8 százaléka túlórázott 2023-ban – derül ki az Európai Unikó statisztikai hivatala, az Eurostat által közzétett adatsorokból.
Ezzel az ország a negyedik legalacsonyabb értéket regisztrálta ebben a mutatóban Litvánia (1,1 százalék), Lettország (1,1 százalék) és Bulgária (0,4 százalék) után.
Uniós szinten 2023-ban a munkavállalók 7,1 százaléka vállalt túlórát.
A skála másik végén Bulgáriában, Litvániában és Lettországban áll.
A Ziarul Financiar gazdasági portál által idézett adatsorok szerint a túlórázás a leginkább a szabadúszókra jellemző, akiknek a 29,3 százaléka dolgozott tavaly a rendes munkaidőn túl is, miközben a különböző intézmények és vállalatok alkalmazottainak körében ez aza rány mindössze 3,6 százalék volt.
A rendes munkaidő az Eurostat meghatározása szerint a hetente általában ledolgozott órák száma, és magában foglalja az összes órát, beleértve a fizetett vagy nem fizetett túlórát is, amelyet az adott személy általában dolgozik, de nem tartalmazza az otthon és a munkahely közötti utazást és az ebédszünetre fordított időt. Úgy számolnak, hogy a munkavállalók általában heti 49 órát vagy annál többet töltenek munkával.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
szóljon hozzá!