Hirdetés

Nekiveselkedik az állam a villanyszámla-csökkentésnek

villanyszámla

Kapcsoltak. Három fronton „támad” az állam a villanyszámla csökkentése érdekében

Fotó: Orbán Orsolya

Akár 15 százalékos villanyszámla-csökkenést remél Bogdan Ivan energiaügyi miniszter attól az átfogó intézkedéscsomagtól, amelynek három fő pillérét szerdán ismertette. A megújulóenergia-termelés, a hálózatfejlesztés és a prosumerek támogatása a tervek szerint növeli a Romániában előállított energiamennyiséget, aminek köszönhetően visszaesik a drága import, ezáltal pedig kisebb lesz a villanyszámla a lakosság számára is.

Páva Adorján

2025. július 30., 16:252025. július 30., 16:25

Bogdan Ivan energiaügyi miniszter szerint olyan „villanyszámlabarát” intézkedéseket dolgoznak ki, amelyekkel visszafogják az energiapiac egyes szereplőinek potenciális spekulációit, mégpedig az energiatermelés növelése által. „Célom az energia árának csökkentése: nagyon világos elemzést készítettünk, amely 5 és 15% közötti csökkenést eredményezhet” – közölte a tárcavezető a Digi24 hírtelevízió egyik műsorában.

Elmondása szerint az alapelveket már ismertették a miniszterelnökkel is, de a „nagy csomagot” a koalícióban fogják megvitatni, majd az összes érintett fél elé tárják a terveket. Az intézkedéscsomag révén az állami bevételek egy része az emberek zsebében maradhat – fogalmazott a miniszter.

Hirdetés

Aki szerdán Facebook-bejegyzésben árult el további részleteket:

3 konkrét intézkedést, amelyek 2026 végéig csökkentik a villamosenergia-árakat Romániában.

Bogdan Ivan úgy fogalmazott, az energetikai átalakulás kellős közepén vagyunk, majd ismertette, mit tesznek azért, hogy kevesebbet fizessünk az energiáért.

1. Masszívan fejlesztik a megújulóenergia-termelést:

  • 3200 MW kapacitású nap- és szélerőművet kell telepíteni 2026 decemberéig;
  • finanszírozó az országos helyreállítási terv (PNRR), a modernizációs alap és kétoldalú szerződések;
  • ez a termelési kapacitás közel 35%-os növelését jelenti 2022-hez képest.

2. Az átviteli és elosztóhálózatok korszerűsítése:

  • több mint 6 milliárd lej befektetés a Transelectrica és a helyi szolgáltatók révén;
  • a hálózatok automatizálása a műszaki veszteségek csökkentése érdekében (amelyek egyes megyékben elérik a 10-12%-ot);
  • alacsonyabb költségek és stabilabb rendszer a fogyasztók számára.

3. A prosumerek és az energiaközösségek támogatása:

  • 2025-ben már több mint 170 000 prosumert regisztráltak;
  • cél: 250 000 prosumer 2026-ig;
  • egyszerű iránymutatások és finanszírozás a háztartásokban és városházákon elhelyezett napelemek számára;
  • helyben termelt energia = szinte nulla számla.

Bogdan Ivan bejegyzése szerint az eredmény több, Romániában termelt energia, kevesebb drága import, alacsonyabb árak minden romániai lakos számára.

Egyébként a prosumerek tekintetében kissé régi számokat emleget a miniszter: az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) napokban közölt adatai szerint

2025. május 31-én 228 302 prosumer volt csatlakoztatva Romániában, szemben a 2024. májusi 137 400-zal, a növekedés 66 százalékos egy év leforgása alatt.

Így minden bizonnyal még idén elérhető a 250 ezres célszám, bár a háztartási napelemrendszerek beszerelését hathatósan támogató Zöld Ház program felfüggesztése minden bizonnyal visszaveti a rohamos növekedést. A telepített kapacitás is jelentősen nőtt: 2025 májusában 2726 MW, szemben a 2024 májusában mért 1780 MW-os értékkel.

villanyszámla Galéria

Hálózatfejlesztéssel is faraghatnak a villanyszámla értékéből

Fotó: Kozán István

Bogdan Ivan a Digi24 említett műsorában arról is beszélt, hogy ösztönzi a háztartási fogyasztók alacsonyabb árakat kínáló szolgáltatókhoz való átállását, megemlítve, hogy

az év eleje óta 330 000 ügyfél váltott szolgáltatót. Az ingyenesen megtehető lépés akár 50 százalékkal is csökkentheti a villanyszámlát

– emlékeztetett. Amikor Ivant arról kérdezték, hogy a háztartások számára legalacsonyabb árakat kínáló szolgáltató, az állami tulajdonú Hidroelectrica fogadhat-e még új ügyfeleket, azt mondta, hogy „jelenleg is fogad és fogadni fog, mert az állam célja, hogy elsősorban a háztartásokat és a vállalatokat védje, különösen a termelő és exportáló vállalatokat, és biztosítsa Románia negatív egyenlegének csökkentését”.

Mindez még olyan körülmények között is „működik”, hogy Románia legnagyobb áramtermelője – melyet az elmúlt hetekben megrohamozott a lakosság – mostanában többször is arra kényszerült, hogy másoktól vásároljon az energiapiacon, több esetben drágábban, mint amennyiért a Hidroelectrica adja el a lakosságnak az áramot.

Mint ismeretes, július 1-jén megszűnt az árplafon-kompenzációs rendszer a villanyáram esetében Romániában. Ahhoz képest, hogy milyen villanyárak voltak két-három évvel ezelőtt, az energiaválság alatt, a most ajánlott díjszabások nagyon barátságosnak, megfizethetőnek tűnnek, jókor liberalizálják a villamosenergia-piacot – jelentette ki nemrég a Krónikának Nagy-Bege Zoltán energetikai szakértő, eloszlatva a „pánikhangulatot”. Az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság volt alelnökével körbejártuk, mi történik, mire számítsunk a villanyársapka kivezetése során, hogyan csökkenthető minimálisra a pluszkiadás.

korábban írtuk

Legalább jókor jön a szükséges rossz – Hogyan készüljünk a villanyárplafon kivezetésére?
Legalább jókor jön a szükséges rossz – Hogyan készüljünk a villanyárplafon kivezetésére?

Ahhoz képest, hogy milyen villanyárak voltak két-három évvel ezelőtt, a most ajánlott díjszabások nagyon barátságosnak tűnnek, jókor liberalizálják a villamosenergia-piacot – jelentette ki a Krónikának Nagy-Bege Zoltán energetikai szakértő.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
2026. október 09., péntek

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?

Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?
Hirdetés
Hirdetés