
Kapcsoltak. Három fronton „támad” az állam a villanyszámla csökkentése érdekében
Fotó: Orbán Orsolya
Akár 15 százalékos villanyszámla-csökkenést remél Bogdan Ivan energiaügyi miniszter attól az átfogó intézkedéscsomagtól, amelynek három fő pillérét szerdán ismertette. A megújulóenergia-termelés, a hálózatfejlesztés és a prosumerek támogatása a tervek szerint növeli a Romániában előállított energiamennyiséget, aminek köszönhetően visszaesik a drága import, ezáltal pedig kisebb lesz a villanyszámla a lakosság számára is.
2025. július 30., 16:252025. július 30., 16:25
Bogdan Ivan energiaügyi miniszter szerint olyan „villanyszámlabarát” intézkedéseket dolgoznak ki, amelyekkel visszafogják az energiapiac egyes szereplőinek potenciális spekulációit, mégpedig az energiatermelés növelése által. „Célom az energia árának csökkentése: nagyon világos elemzést készítettünk, amely 5 és 15% közötti csökkenést eredményezhet” – közölte a tárcavezető a Digi24 hírtelevízió egyik műsorában.
Elmondása szerint az alapelveket már ismertették a miniszterelnökkel is, de a „nagy csomagot” a koalícióban fogják megvitatni, majd az összes érintett fél elé tárják a terveket. Az intézkedéscsomag révén az állami bevételek egy része az emberek zsebében maradhat – fogalmazott a miniszter.
Aki szerdán Facebook-bejegyzésben árult el további részleteket:
Bogdan Ivan úgy fogalmazott, az energetikai átalakulás kellős közepén vagyunk, majd ismertette, mit tesznek azért, hogy kevesebbet fizessünk az energiáért.
1. Masszívan fejlesztik a megújulóenergia-termelést:
2. Az átviteli és elosztóhálózatok korszerűsítése:
3. A prosumerek és az energiaközösségek támogatása:
Bogdan Ivan bejegyzése szerint az eredmény több, Romániában termelt energia, kevesebb drága import, alacsonyabb árak minden romániai lakos számára.
Egyébként a prosumerek tekintetében kissé régi számokat emleget a miniszter: az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) napokban közölt adatai szerint
Így minden bizonnyal még idén elérhető a 250 ezres célszám, bár a háztartási napelemrendszerek beszerelését hathatósan támogató Zöld Ház program felfüggesztése minden bizonnyal visszaveti a rohamos növekedést. A telepített kapacitás is jelentősen nőtt: 2025 májusában 2726 MW, szemben a 2024 májusában mért 1780 MW-os értékkel.
Hálózatfejlesztéssel is faraghatnak a villanyszámla értékéből
Fotó: Kozán István
Bogdan Ivan a Digi24 említett műsorában arról is beszélt, hogy ösztönzi a háztartási fogyasztók alacsonyabb árakat kínáló szolgáltatókhoz való átállását, megemlítve, hogy
– emlékeztetett. Amikor Ivant arról kérdezték, hogy a háztartások számára legalacsonyabb árakat kínáló szolgáltató, az állami tulajdonú Hidroelectrica fogadhat-e még új ügyfeleket, azt mondta, hogy „jelenleg is fogad és fogadni fog, mert az állam célja, hogy elsősorban a háztartásokat és a vállalatokat védje, különösen a termelő és exportáló vállalatokat, és biztosítsa Románia negatív egyenlegének csökkentését”.
Mindez még olyan körülmények között is „működik”, hogy Románia legnagyobb áramtermelője – melyet az elmúlt hetekben megrohamozott a lakosság – mostanában többször is arra kényszerült, hogy másoktól vásároljon az energiapiacon, több esetben drágábban, mint amennyiért a Hidroelectrica adja el a lakosságnak az áramot.
Mint ismeretes, július 1-jén megszűnt az árplafon-kompenzációs rendszer a villanyáram esetében Romániában. Ahhoz képest, hogy milyen villanyárak voltak két-három évvel ezelőtt, az energiaválság alatt, a most ajánlott díjszabások nagyon barátságosnak, megfizethetőnek tűnnek, jókor liberalizálják a villamosenergia-piacot – jelentette ki nemrég a Krónikának Nagy-Bege Zoltán energetikai szakértő, eloszlatva a „pánikhangulatot”. Az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság volt alelnökével körbejártuk, mi történik, mire számítsunk a villanyársapka kivezetése során, hogyan csökkenthető minimálisra a pluszkiadás.

Ahhoz képest, hogy milyen villanyárak voltak két-három évvel ezelőtt, a most ajánlott díjszabások nagyon barátságosnak tűnnek, jókor liberalizálják a villamosenergia-piacot – jelentette ki a Krónikának Nagy-Bege Zoltán energetikai szakértő.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
1 hozzászólás