Hirdetés

Nehezen gyullad be a félreállított roncsautóprogram

roncsautóprogram

Kihátráltak. Az biztos, hogy csökkentett költségvetéssel indul útjára a roncsautóprogram

Fotó: Pál Árpád

Szeptember elsején útjára indul az új gépkocsik vásárlását támogató állami roncsautóprogram – erősítette meg Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, aki azonban továbbra sem árulta el, konkrétan mennyi pénzzel finanszírozzák a járművásárlást. A Környezetvédelmi Alap többi lakosságtámogató programjának sorsáról még annyit sem lehet tudni, mint a nyáron egy nappal a beharangozott rajt előtt félreállított roncsautóprogramról, ugyanakkor prioritást élvezhet az erdőtelepítés. Ágazati szereplők szerint a lefokozott roncsprogram „kicsinálása” az államnak is milliárdos bevételkiesést okoz.

Páva Adorján

2025. augusztus 12., 18:512025. augusztus 12., 18:51

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter a Digi24 hírtelevízió egyik hétfői műsorában azt nyilatkozta, hogy a magánszemélyek számára kiírandó roncsautóprogram szeptember 1-jén indul, mint ahogyan az korábban is elhangzott. A tárcavezető ugyanakkor leszögezte, a következő években át kell gondolni a program finanszírozását, hogy ne kizárólag az állami költségvetésből származó forrásoktól függjön.

Idézet
A magánszemélyekre vonatkozóan a koalícióban az a döntés született, hogy ez a program szeptember 1-jén indul, 200 millió lejes költségvetéssel”

idézte a Hotnews.ro portál a környezetvédelmi minisztert. Aki szerint a roncsprogrammal szemben felállított európai uniós elvárás 250 ezer régi autó leselejtezése volt az országos helyreállítási tervben (PNRR), amelyet Románia már teljesített.

Hirdetés

A jövőben pedig az országnak olyan források felé kell fordulnia, amelyek nem az állami költségvetéstől függnek. Ilyen eszköznek nevezte a szintén EU-s alapítású Szociális Klímaalapot. Az Economica.net portál szerint Buzoianu azért tartja ezt megfelelő forrásnak, mert többéves folyamatosságot biztosítana, hiszen négy évre van tervezve, ez az európai alap pedig „olyan pénzeszköz, amely már nem feltétlenül a gazdasági erőtől vagy az állami költségvetéstől függ”.

A miniszter ugyanakkor továbbra sem szolgált semmiféle konkrétummal a Környezetvédelmi Alap (AFM) által ügykezelt többi lakosságtámogató programról (például a napelemes Zöld ház).

Idézet
A második deficitcsökkentő intézkedéscsomag elfogadásáig az összes AFM-programra vonatkozó határozatnak meg kell születnie.

Szükségünk van ezeknek a határozatoknak a hivatalos meghozatalára, annak érdekében is, hogy a lehető legvilágosabb alapokkal rendelkezzünk, hogy átláthatóak legyünk az emberek számára, kiszámíthatóak az ipar számára, amelynek szüksége van ezekre a döntésekre – ismerte el Buzoianu. – Ami a magánszemélyeket illeti, biztosan tudjuk: a koalíció döntése az, hogy a roncsautóprogram elindul. Az eddig megvitatott költségvetés 200 millió lej. A többi programra vonatkozóan, remélem, még a második intézkedéscsomag előtt, végleges döntésünk lesz az összes programról” – vélekedett Diana Buzoianu.

A Hotnews szerint ugyanakkor kiemelte: a közeljövőben át kell gondolni a környezetvédelmi minisztérium célkitűzéseit és azt, hogy milyen irányokba kívánja pénzügyi forrásait elosztani.

Jelezte, hogy a prioritás az erdőtelepítés lehetne.

Románia a PNRR keretében 26 000 hektár erdősítésre vállalt kötelezettséget, amelyből az elmúlt két évben mindössze 9000 hektárt teljesítettek. Amikor a helyreállítási tervet újratárgyalták az Európai Bizottsággal, a brüsszeli tisztviselők a jövő év közepéig 18 000 hektárban állapodtak meg, de Buzoianu úgy véli, hogy akár 23 000 hektár is elérhető lenne.

Mint ismeretes, az idei roncsautóprogramot június 18-án, a tervezett kezdés előtti napon függesztették fel.

A most hangoztatott költségvetés háromszor alacsonyabb a júniusban vártnál, amikor is 610 millió lej volt előirányozva a lakosság számára.

A program népszerűségét és hasznát jól mutatja, hogy 2005-ös elindítása óta több mint egymillió régi, szennyező gépjárművet vontak ki a forgalomból és több mint 700 ezer új autót vásároltak. A rekordév 2010 volt, amikor 190 000 régi autót selejteztek le és 62 000 új autót vásároltak. A költségvetés akkor 722 millió lejt tett ki, és akár három utalványt is be lehetett vetni egy új autó megvásárlására.

A program költségvetése aztán négy egymást követő évben csökkent, így 2014-ben már csak 140 millió lej volt. Ezt követően azonban hat év növekedés következett, így 2021-ben a teljes költségvetés 940 millió lejt tett ki, és 50 000 új autót vásároltak a program keretében – emlékeztet a Hotnews. A program profilja sokat változott az elmúlt öt évben, és különösen azok számára vált hasznossá, akik teljesen elektromos vagy hibrid autót akartak vásárolni.

Mint ismeretes, az eredeti tervek szerint idén a következő összegeket biztosította volna az állam az újautó-vásárlók számára:

  • a belső égésű benzines motorral felszerelt új gépkocsik és motorkerékpárok esetén 10 ezer lej (mintegy 2000 euró)
  • hibridautókért 12 ezer lej (mintegy 2400 euró)
  • plug-in hibrid autókért és elektromos motorokért 15 ezer lej (mintegy 3 ezer euró)
  • a 100 százalékban elektromos autókért és a hidrogén üzemanyagcellás autókért 37 ezer lej (mintegy 7500 euró).

Diana Buzoianu csaknem egy hónappal ezelőtt kijelentette: az elektromos autók vásárlásakor felhasználható 37 ezer lejes utalvány értékét csökkenteni fogják, ugyanis a költségvetés

Idézet
egyszerűen nem tudja fedezni a 37 000 lejes utalványokat, ez az egyik legnagyobb voucher Európában”.

Ehhez képest a romániai autóimportőrök szövetsége (APIA) szerint a román állam jelentős gazdasági veszteségeket fog elszenvedni, ha „kicsinálja” a roncsautóprogramot (amellett, hogy a fenntarthatósági célok elmaradását kockáztatja). Ugyanis számítások szerint a román állam 2024-ben 288 millió lejt fektetett be az elektromos autók vásárlását támogató Rabla Plus programba az egymilliárd lejes költségvetésből.

Bár a büdzsét messze nem használták ki, a finanszírozott 10 707 teljesen elektromos, illetve 1493 plug-in hibrid autó áfájából több mint 664 millió lejt szedett be az állam.

Idézet
Ez 375 millió lejes nettó nyereséget eredményezett, nem számítva az egyéb adókból, biztosításokból, regisztrációkból vagy munkahelyekből származó bevételeket.

Ezzel párhuzamosan a hagyományos roncsprogram (Rabla Clasic) révén az állam 300 millió lejes támogatást nyújtott 17 534 autó megvásárlására, és cserébe mintegy 355 millió lejes áfát szedett be, ami több mint 55 millió lejes nettó nyereséget jelentett. Tehát csak a két program által generált áfából – nem számítva az egyéb adókból, biztosításokból, forgalomba helyezésekből vagy munkahelyekből származó bevételeket – az állam több mint egymilliárd lejt szedett be, amelyt idén elbukik Románia – figyelmeztetett az APIA.

korábban írtuk

Roncsolják az elektromos autók vásárlási utalványát, még mindig a levegőben lóg a többi AFM-program
Roncsolják az elektromos autók vásárlási utalványát, még mindig a levegőben lóg a többi AFM-program

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter csütörtökön bejelentette, csökkenteni fogják az elektromos autók vásárlását támogató utalvány értékét, mert a költségvetés „egyszerűen nem tudja fedezni” a fejenként 37 ezer lejes támogatást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja

Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

A romániai gázárak az európai piaci szint fölé emelkedtek, miközben az ország az ársapka megszüntetésére készül

Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.

A romániai gázárak az európai piaci szint fölé emelkedtek, miközben az ország az ársapka megszüntetésére készül
2026. január 14., szerda

Cáfolja Cseke, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésben kötnének ki

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.

Cáfolja Cseke, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésben kötnének ki
2026. január 14., szerda

Százezer euró támogatás gazdaságonként: új lehetőség a romániai kertészeti ágazatnak

Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.

Százezer euró támogatás gazdaságonként: új lehetőség a romániai kertészeti ágazatnak
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
2026. január 14., szerda

Alig-alig csökkent az infláció, az áram ára nőtt tavaly a legnagyobb mértékben

A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Alig-alig csökkent az infláció, az áram ára nőtt tavaly a legnagyobb mértékben
2026. január 14., szerda

Tervezet: a központi közigazgatásban 10 százalékot lefaragnak a személyi kiadásokból

A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest 10 százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.

Tervezet: a központi közigazgatásban 10 százalékot lefaragnak a személyi kiadásokból
Hirdetés
2026. január 14., szerda

A miniszterelnök szerint nem is olyan nagy a közel kétszeres adóemelés

A helyi adók „általában” körülbelül 70 százalékkal nőnek, és bár ez az arány magasnak tűnhet, valójában az ingatlanok után fizetett összegek nem túl magasak, ha összehasonlítjuk őket más európai uniós országok ingatlanadóival – vélekedik Ilie Bolojan.

A miniszterelnök szerint nem is olyan nagy a közel kétszeres adóemelés
2026. január 13., kedd

Kötelező lesz a fizetés feltüntetése az álláshirdetésekben

Megszűnik a „vakon” zajló bértárgyalás az Európai Unió egész területén: 2026 júniusától az álláshirdetésekben kötelező lesz feltüntetni a fizetési sávokat.

Kötelező lesz a fizetés feltüntetése az álláshirdetésekben
2026. január 13., kedd

Rontott a román gazdaság növekedési kilátásain a Világbank

A román gazdaság 2025-ben a júniusban előrejelezett 1,3 százalék helyett mindössze 0,8 százalékkal növekedett – derül ki a Világbank Európára és Közép-Ázsiára vonatkozó legújabb elemzéséből, amelyet kedden tett közzé a nemzetközi pénzintézet.

Rontott a román gazdaság növekedési kilátásain a Világbank
Hirdetés
Hirdetés