
Fotó: Pixabay
Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter szerint jövő héten végre közzéteszik a napelemes áramtermelő rendszerek lakossági beszerzését támogató Zöld ház programban részt vevő szerelőcégek listáját, így – másfél hónapos késéssel – újabb szakaszába léphet az idei kiírás. A tárcavezető szerint jövőre is folytatódik a népszerű program, mégpedig bővített „kínálattal”: napelemek mellett a tervek szerint napenergia-tároló akkumulátorokra és hőszivattyúkra is elkölthető majd az állami támogatás.
2023. augusztus 24., 13:092023. augusztus 24., 13:09
2023. augusztus 24., 13:172023. augusztus 24., 13:17
Mint ismeretes, a Zöld ház program kedvezményezettjei – akik a májusban indult, júniusban lezárult jelentkezési szakaszok során percek alatt kimerítették a régiójuk számára sorra felkínált összeget – 20 ezer lejes támogatásban részesülnek, amelyhez legkevesebb 2000 lejes önrészre van szükség. Az idei program költségvetése 1,75 milliárd lej, a pályázati keretből csaknem 87 ezer házra kerülhet napelem.
A jelentkezési szakasz júniusi lezárultát követően a programot lebonyolító Környezetvédelmi Alapnak (AFM) kell közölnie a hatóság által jóváhagyott szerelőcégek listáját. Az első hírek arról szóltak, hogy ez július 15-ig megtörténik, majd a hónap végéről, később augusztus 5., majd 15.-ei határidőről beszéltek, de semmi sem történt – azaz a korábbi kiírásokhoz hasonlóan máris megrekedt a folyamat.
Ezek után a pályázati anyagot sikeresen feltöltő személyek az AFM internetes felületén, legtöbb 90 napon belül megnevezik az általuk kiválasztott céget, amelynek képviselői – 30 napon belül – ellenőrzik a kliens pályázati anyagát, és sikeresnek vagy sikertelennek minősítik azt. Kedvező válasz esetén az AFM-nek is láttamoznia kell a vállalkozások által elfogadott jelentkezéseket – tehát a teljes jóváhagyási folyamat még jó néhány hónapig, akár év végéig is elhúzódhat. Ezek után a szerelőcégeknek egy évük lesz arra, hogy telepítsék, beüzemeljék a pályázó által megrendelt napelemrendszert.
A tárcavezetőt egyébként csütörtökön a kiszivárgott adatok ügyéről is faggatták újságírók, azonban Fechet csak annyit tudott mondani, hogy még nem készült el az ellenőrző testület jelentése. Amint arról beszámoltunk, adatszivárgás történhetett a Zöld ház programot lebonyolító Környezetvédelmi Alapnál. A visszásságokra eredetileg a Hotnews portál egyik brassói olvasója világított rá: arról számolt be, hogy miután feliratkozott a programra, megkeresték egy, napelemek felszerelésével foglalkozó voluntari-i cégtől, hogy bízza meg őket a munkálatok elvégzésével. Mindezt olyan körülmények között, hogy a programra feliratkozottak listája nem nyilvános, és még a programban részt vevő vállalkozások névsora sem ismert.
A Hotnews.ro újságírója érdeklődő magánszemélyként kereste meg a brassói férfi által megadott számon telefonon a céget, amelynek képviselői azt mondták neki, az AFM-től a lista nyilvánosságra hozatala előtt értesítették őket arról, hogy részt vehetnek a programban. Jelezték egyúttal, hogy a Környezetvédelmi Alaptól kapták meg a programra feliratkozott magánszemélyek telefonszámát. A vállalkozás illetékese beszélt ugyanakkor arról is, hogy az AFM-hez „közelálló” cégről van szó. A portál megkeresésére a környezetvédelmi minisztérium illetékesei megerősítették, hogy több hasonló panasz érkezett hozzájuk is, ezért vizsgálatot indítottak.

Adatszivárgás történhetett a Zöld ház programot lebonyolító Környezetvédelmi Alapnál (AFM), a szaktárca ellenőrző testülete vizsgálódik az ügyben.
Bár az idei program egyelőre stagnál, Fechet csütörtökön már a következő, jövőre tervezett kiírás kapcsán is meglebegtetett egy-két részletet, melyek rendkívül fontosak – ha tényleg megvalósulnak.
Biztosra vehető, hogy jövőre nem csak lemásoljuk az idei kiírást, nem csak jelentős támogatást biztosítunk, hanem javítunk is a programon” – nyilatkozta csütörtökön a News.ro portál szerint Mircea Fechet.
A minisztertől megkérdezték, idén nem várható-e újabb kiírás. Fechet azt válaszolta, előbb látni akarják az aláírt szerződéseket, és azt is, hogy a piacnak megvan-e a szükséges kapacitása a már leszerződött berendezések felszerelésére, az újabb kiírás elindításáról csak ezek ismeretében döntenek.

Az áramtermelő-fogyasztók számának örvendetes megugrásával párhuzamosan gyarapodnak a sajnálatos problémák is – fogalmazták meg szakemberek az Energia Világtanács romániai bizottsága által szervezett, a prosumerek előretörését elemző konferencián.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!