
Képünk illusztráció
A román kormány az amerikai Last Energy amerikai vállalattal tárgyalt egy kísérleti jelleggel felállítandó, moduláris atomreaktor üzembe helyezéséről, amely az ország déli részén, Mioveniben épül meg – jelentette be Nicolae Ciucă román miniszterelnök szerdán.
2022. március 09., 18:032022. március 09., 18:03
A kormány közleménye szerint az amerikai vállalat kisméretű, 20 megawattóra (MWH) villamosenergiát termelő moduláris atomreaktorokat gyárt. Hozzátették, hogy ez a projekt kiegészíti a már bejelentett beruházásokat, amelyek moduláris atomreaktorok telepítésére irányulnak.
Ciucă a szerdai kormányülés előtt közvetített nyilatkozatában elmondta, ezzel lehetőség nyílik arra, hogy két éven belül az amerikai cég üzembe helyezze ezt a moduláris atomreaktort, amely az eredmények függvényében később bővítheti a teljesítményét.
Hozzátette: addig is az azonnali intézkedésekre összpontosítanak.
Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az Olténia hőerőműnél lehetőség van arra, hogy viszonylag rövid időn belül még egy turbinát üzembe helyezzenek, ami 300 MWH-val növeli meg a termelési kapacitást, a Marosvásárhely melletti radnóti új hőerőműnél is reményeik szerint sikerül befejezni a munkálatokat az év végéig, így ott is legalább 210 MWH-val növelhető a villamosenergia-termelési kapacitás.
Románia és az Egyesült Államok tavaly novemberben írtak alá kereskedelmi partnerségi megállapodást kisméretű moduláris atomreaktorok Romániába telepítéséről. Az egyezmény a moduláris atomreaktorok meghonosításával próbálkozó amerikai NuScale Power és a román Nuclearelectrica állami vállalat között jött létre.

Románia és az Egyesült Államok kereskedelmi partnerségi megállapodást írt alá csütörtökön a kisméretű moduláris atomreaktorok Romániába telepítéséről – közölte az energiaügyi minisztérium.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!