
Fotó: Jakab Mónika
Romániában történik a legtöbb baleset európai összevetésben a Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetségének (UNSAR) adatai szerint. A Digi 24 hírtelevízió által idézett számsorok szerint ugyanakkor Romániában egy-egy baleset után akár 28 százalékkal magasabb kártérítést fizetnek, mint Lengyelországban, 12 százalékkal magasabbat, mint Magyarországon és 7 százalékkal magasabbat, mint Horvátországban.
2023. július 08., 17:012023. július 08., 17:01
„Évente mintegy 400 000 közúti balesetével Románia az európai lista élén áll. A balesetek közül sok okoz anyagi károkat, vagy tragédiával – sérülésekkel és halálos áldozatokkal – jár. Az ország a balesetenként a gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb/RCA) szerződések alapján kifizetett kártérítés (átlagos gépjármű-felelősségbiztosítási kár) tekintetében is az elsők között van.
– irányítja rá a figyelmet a jelentés.
Összehasonlításképpen rámutatnak: Lengyelországban az átlagos kgfb-kár 1690 euró, Magyarországon 1920 euró, Horvátországban pedig 2010 euró. Ez azt jelenti, hogy Romániában egy-egy baleset után akár 28 százalékkal magasabb kártérítést fizetnek, mint Lengyelországban, 12 százalékkal magasabbat, mint Magyarországon és 7 százalékkal magasabbat, mint Horvátországban.
Röviden: több balesetet okozunk, mint más országok, és átlagosan többet fizetünk minden egyes balesetért – ez tükröződik az idei első negyedévben az kgfb-kárigénylési arányának alakulásában is, amely 67 százalékról 75 százalékra emelkedett. Ugyanakkor egy másik kulcsfontosságú ágazati mutató, a kombinált kgfb-kárigénylési ráta továbbra is egység felett van (102%), mivel a kifizetett kárigények 43 százalékkal nőttek a tavalyi év első három hónapjához képest” – tájékoztatott a szakmai szövetség.
A dokumentum szerint fontos megjegyezni, hogy
Az IRES által az UNSAR számára idén végzett felmérés szerint 10 válaszadóból 7 tisztában van e két tényezőnek a gépjármű-felelősségbiztosítási díjakra gyakorolt hatásával, még akkor is, ha a járművezető egyéni helyzete pozitív, és nem történt baleset.
„Mindezek fényében, figyelembe véve néhány olyan biztosító közelmúltbeli csődjét is, amelyek főként a gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéseket kötöttek, feltétlenül szükségessé válik a 2017/132-es gépjármű-felelősségbiztosítási törvény megfelelő módosítása – a károsultak és a romániai járművezetők érdekében” – állítják a biztosítók.
Az UNSAR szerint – a piac nehézségei ellenére – a biztosítók tavaly mintegy 4 milliárd lej kártérítést fizettek ki az kgfb-szerződések alapján.

Indulhat a csődeljárás az Euroins biztosítótársaság ügyében – döntött pénteken a bukaresti törvényszék, és ezzel az is eldőlt, hogy meddig maradnak érvényben a náluk kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások.
Az 1994-ben alapított UNSAR 21 biztosítótársaságot képvisel. Ezek a helyi biztosítási piac mintegy 90 százalékát teszik ki. A szövetség tevékenységének célja – saját megfogalmazásuk szerint – a romániai biztosítók és viszontbiztosítók érdekeinek védelme és képviselete, a biztosítási területre vonatkozó jogszabályi keret javításában való részvétel, a romániai biztosítási tevékenység és a biztosítási ágazat fenntartható fejlődésének elősegítése itthon és külföldön. Az UNSAR 2007 óta teljes jogú tagja az Európai Biztosítók és viszontbiztosítók Szövetségének – Insurance Europe.

Befagyasztotta a következő hat hónapra a bukaresti kormány a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb/RCA) árát.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
1 hozzászólás