
Fotó: Sorin Grindeanu/Facebook
Virtuálisan megdorgálta Sorin Grindenanu közlekedési miniszter a Román Vasúttársaság infrastruktúráért felelős részlegének (CFR Infrastructură) illetékeseit, amiért csigalassúsággal haladnak a Brassó-Segesvár vasútvonal Apáca és Kaca közötti szakaszának felújítási munkálatai.
2023. augusztus 09., 12:372023. augusztus 09., 12:37
„Rendkívül lassan haladnak a Rajna-Duna vasúti folyosó részét képező Apáca-Kaca vasútvonalon (28,2 km). A 2020-ban aláírt szerződés megvalósítása mindössze 17,z százalékot ért el, és további késések fenyegetnek. Felkértem a CFR Infrastructură vezetőségét, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a felújítási munkálatok a jövő év végéig (2024) befejeződjenek.
– írta Sorin Grindeanu szerdán Facebook-bejegyzésében.
Hangsúlyozta, hogy a román és az európai vasúti közlekedés szempontjából fontos projektről van szó, amelyet a görög, francia és román építők alkotta konzorciumnak „a legnagyobb komolysággal kell kezelnie”.
Mint arról beszámoltunk,
Ám itt is az a nagy kérdés, hogy mikor, hiszen miközben a szerződés szerint jövőre el kellene készülni a korszerűsítéssel, jelenleg a munkálatok alig egyötöde készült el. A Brassó–Apáca és Kaca–Segesvár közti vonalakon (összesen 84 km) húsz százalékon állnak, miközben a köztes, 28 km-t kitevő Apáca–Kaca-távon még rosszabb a teljesítmény, ez indokolta most a miniszteri közbelépést is. Utóbbi Brassó megyei szakaszon kellene megépülnie az ország leghosszabb vasúti alagútjainak Ürmösnél (7 km) és Homoródnál (5 km). Hosszas késlekedés után – melyeket részben a Dunán szállított munkagépek kései megérkeztével magyaráztak – a kivitelezők idén nyáron fognak neki az alagutak fúrásának, mely a terv szerint 18-19 hónapot vesz igénybe.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
Továbbra is rossz hírek érkeznek a gépjárművezetők számára a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) területéről.
A TollRo útdíjfizetési platformon átmeneti működési zavarok léptek fel, és a műszaki csapatok a problémák kijavításán dolgoznak – jelentette be pénteken a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR).
szóljon hozzá!