Hirdetés

Masszív élelmiszeripari beruházásokba fogott a román állam, de kérdés, kikhez jutnak a pályázati pénzek

Kisüzemi tejfeldolgozás a Székelyföldön. Félő, hogy ide nem jut elegendő román állami támogatás •  Fotó: Makkay József

Kisüzemi tejfeldolgozás a Székelyföldön. Félő, hogy ide nem jut elegendő román állami támogatás

Fotó: Makkay József

Több mint egymilliárd euró állami támogatás jut annak a sikeresen pályázó 49 romániai élelmiszeripari cégnek, amely részt vett a tavaly december végén lezárult INVESTALIM-programban. Magyar Lóránd Szatmár megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő a Krónikának nyilatkozva jónak tartja a kezdeményezést, és a sikeres pályázás érdekében szövetkezésre biztatja az erdélyi magyar gazdákat. A honatya szerint a romániai gazdák jelenlegi nehéz helyzetében kiemelt szerepe van az élelmiszer-feldolgozásnak, hiszen nem megoldás, hogy az ország olcsón exportálja a mezőgazdasági nyersanyagot, és feldolgozott élelmiszereket importál.

Makkay József

2024. január 19., 19:042024. január 19., 19:04

Sikeres kezdeményezésnek tartja Florin-Ionuț Barbu mezőgazdasági miniszter az október 27-én meghirdetett, és egy hónap hosszabbítással december 27-én zárult INVESTALIM elnevezésű programot, amely az élelmiszer-feldolgozó cégek számára kínál finanszírozást. A mezőgazdasági minisztériumban az élelmiszerfeldolgozó ágazat képviselőivel közösen a napokban tartott értekezleten a tárcavezető arról számolt be, hogy a 49 befogadott pályázat összértéke meghaladja az egymilliárd eurót, amelyet román kormányzati forrásokból finanszíroznak.

A program idén újabb kiírással folytatódik a kis, közepes és nagy élelmiszerfeldolgozó cégek számára, amivel a kormány helyzetbe akarja hozni a hazai élelmiszeripart.

Hirdetés

A Krónikának nyilatkozó Magyar Lóránd Bálint Szatmár megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő, az alsóház mezőgazdasági szakbizottságának tagja jónak tartja a kormány kezdeményezését, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a hiányosan fejlett romániai élelmiszeripar gondjait kizárólag európai uniós forrásokból nem lehet orvosolni. Ugyanakkor aggályait fogalmazta meg azzal kapcsolatban, hogy a pályázás időszakában semmiféle hírverés nem kísérte a jelentős kormányzati beruházásból indított programot.

,,Azt tapasztalom, hogy

Idézet
inkább mutyiban próbálják bizonyos érdekcsoportok felé irányítani a pénzeket.

Gond, hogy a program futtatását a mezőgazdasági vezérigazgatóságokra bízták, ahol nincs elegendő szakember a beszerzési eljárások, a kifizetések ellenőrzésére, illetve a pályázatok nyomon követésére” – fogalmazott portálunknak a partiumi mezőgazdasági szakember.

Magyar Lóránd szerint a romániai gazdák mai nehéz helyzetében kiemelt szerepe van az élelmiszer-feldolgozásnak, hiszen nem megoldás, hogy az ország olcsón exportálja a mezőgazdasági nyersanyagot, és feldolgozott élelmiszereket importál.

A gabonaárak drasztikus csökkenésével csak a feldolgozás segíthet a gazdákon,

ezért tartja követendő célnak, hogy egyre több gazda feldolgozza termékeit, illetve valamilyen formában részese legyen az élelmiszer-feldolgozásnak.

Magyar Lóránd Bálint szerint az élelmiszer-feldolgozás egyik alapelve a közös gondolkodás, a szövetkezés •  Fotó: RMDSZ Galéria

Magyar Lóránd Bálint szerint az élelmiszer-feldolgozás egyik alapelve a közös gondolkodás, a szövetkezés

Fotó: RMDSZ

Szövetkezni kell!

A kistermelők, családi gazdaságok zömét kitevő erdélyi magyar gazdatársadalom számára ugyanakkor a szövetkezés, a szövetkezeti rendszerben elképzelt élelmiszer-feldolgozás és forgalmazás a járható út. A politikus a pályázat során előnyben részesítené azokat a gazdákat, akik nem csak mezőgazdasági termékeket állítanak elő, hanem fel is dolgozzák.

A feldolgozást az erdélyi magyar gazdák is igénylik, azonban inkább a bátorság és a közös gondolkodás hiányzik.

Minden térségben vannak szövetkezeti kezdeményezések, de a valós szükségletekhez képest ez minimális szám. A közös gondolkodás hiányát a szatmári politikus a kommunizmus örökségével magyarázza, amit az elmúlt három évtized során sem sikerült levetkőzni.

,,A magyar gazdatársadalomban ez a rendszer elleni tiltakozás is egyben, mert sokan úgy vélik: hogyha szövetkezet alakul, előbb-utóbb annak a vagyonát is a román állam nyúlja le. Ezen a mentalitáson kell változtatnunk. Ehhez részletesen kell tájékoztatni az embereket, illetve be kell mutatnunk a sikeresen működő szövetkezeti kezdeményezéseket” – nyomatékosítja portálunknak az agrárszakember.

Magyar Lóránd Bálint úgy véli, szövetkezeti összefogás hiányában gazdáink a következő években hátrányba kerülnek az élelmiszerpiacon.

De nem csak a hibás mentalitás hátráltatja a romániai szövetkezeti rendszer kiépítését. Az RMDSZ-politikus az agrárkamarák hiányát hangsúlyozza, ami más európai uniós országokhoz képest nagy hátrányt jelent a romániai gazdák számára. Itt tudnának találkozni egy-egy vidék gazdái, hogy közösen tető alá hozzák elképzeléseiket. Romániában évekkel ezelőtt elakadt az agrárkamarák létrehozására tett kísérlet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
2026. október 09., péntek

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?

Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?
Hirdetés
Hirdetés