
A héten már bárki használhatja a korondi Unicum sós vizű fürdőt. A kézműves termékeiről híres Hargita megyei településen újjáépített csobbanó harmincfokos vizét az elmúlt hetekben, az utolsó munkálatok közben bármikor ingyen kipróbálhatták a helybéliek.
2016. július 04., 19:532016. július 04., 19:53
Egy éve egyébként még iszap, gaz és nád borította az 1800-as években népszerű korondi fürdő helyét a Csiga-dombon, mára viszont újjáépült a Korondi Turisztikai Egyesület és a Korond–Parajd Természetvédelmi Gondnokság összefogásának köszönhetően.
A kalákában felújított népi fürdő az eredetihez hasonlóan tizenkét méter hosszú, nyolc méter széles és egy méter mély, az ülőfürdőt – amelyet egy sós vizű termálforrás táplál – egyszerre harminc-negyven személy használhatja.
Ravasz Mihály, a Korondi Turisztikai Egyesület elnöke érdeklődésünkre elmondta, az elmúlt héten a községi ivóvízhálózatból bevezették a vizet a mosdókba, valamint egy három köbméteres ökoülepítőre csatlakoztatták azokat, a hétvégén pedig kicsempézték az öltözőket és a mosdókat, így a napokban beindul a csobbanó hivatalos működtetése.
A megújult ülőfürdőt, melynek üzemeltetője és karbantartója a Korondi Turisztikai Egyesület lesz, a turisták jelképes összegért, míg a kalákázók és a helybéliek kedvezményes áron használhatják. Az árakat ezen a héten határozza meg az egyesület. Ravasz Mihály szerint öt és tíz lej közötti összegbe kerül majd a belépő, amiből karbantartják a fürdőt, valamint alkalmazni tudnak egy személyt, aki felügyeli a csobbanót.
Eddig 29 Celsius-fok volt a víz legalacsonyabb hőmérséklete, átlagban viszont 32 fok szokott lenni, ezt kihasználva az utóbbi hetekben sokan inkább este mentek fürdőzni – osztotta meg tapasztalatait Ravasz Mihály.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!