Hirdetés

Már jövőre elkezdődhet a Neptun Deep földgázmező kitermelése

•  Fotó: Facebook/Greenpeace Romania

Fotó: Facebook/Greenpeace Romania

A tervek szerint halad a fekete-tengeri Neptun Deep beruházás megvalósítása, 2025-ben elkezdheti a fúrásokat az első szonda – jelentette ki egy hétfői konferencián Cristian Hubati, az OMV Petrom feltárásért és termelésért felelős igazgatóságának tagja.

Hírösszefoglaló

2024. október 07., 14:162024. október 07., 14:16

Az osztrák vállalat képviselője elmondta, hogy már az idei év közepén elkezdték Indonéziában legyártani az első tengeri földgázkitermelő platform vízfelszín fölötti részét, és a létesítmény talapzatának legyártása is folyamatban van Olaszországban. Emellett Romániában is beindultak szeptemberben a gázkezelő és mérőállomás munkálatai – sorolta Hubati, aki arra számít, hogy jövőre elkezdheti a fekete-tengeri fúrásokat az OVM Petrom első szondája.

A földgázkitermelés beindulásával a vállalat képviselője szerint a gáz részaránya Románia energiamixében 2030-ra 25 százalékkal nő.

Hirdetés

„Úgy vélem, hogy a gáznak a következő 10-15-20 évben lesz jövője Romániában” – jelentette ki.

korábban írtuk

Neptun Deep: a kormánynak esze ágában sincs lemondani a földgáz kitermeléséről
Neptun Deep: a kormánynak esze ágában sincs lemondani a földgáz kitermeléséről

A román kormány elkötelezett a Fekete-tenger kontinentális talapzatának romániai szakaszán található Neptun Deep földgázmező kitermelése mellett – szögezte le kedden Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az OMV Petrom a Romgaz állami vállalattal közösen közel négymilliárd eurót fektet be a fekete-tengeri Neptun Deep földgázmező kitermelésébe. A tenger talapzatából becslések szerint mintegy 100 milliárd köbméter földgáz hozható felszínre. Ez a mennyiség a körülbelül 4,3 millió hazai háztartás jelenlegi éves földgázigényének a 30-szorosa – írja az Agerpres.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
2026. október 09., péntek

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?

Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?
Hirdetés
Hirdetés