Hirdetés

Lassan „elköszön” az OTP – Számos változás várható a romániai bankpiacon

bank

Hamarosan megváltozik a cégér az OTP romániai bankfiókjain

Fotó: Barabás Ákos

Nem csak az OTP Banknak mondunk idén búcsút, ugyanakkor új szereplőkkel – köztük egy új magyar pénzintézettel – is találkozunk a romániai bankpiacon. Ágazati szakemberek szerint a korábban látott trend folytatódik ebben az évben is, a bankszektor nagy szereplői új pénzintézetek felvásárlására készülnek, ám az új fintechek megjelenése „amortizálni fogja őket”.

Bálint Eszter

2025. február 19., 19:072025. február 19., 19:07

Egyértelműen kijelenthető, hogy a romániai bankszektor átalakuláson megy át. Ennek egyik leglátványosabb jele, hogy az elmúlt években megkezdett fúziók nyomán az OTP Bank, az Alpha Bank és a First Bank is eltűnik a romániai pénzintézetek listájáról. De új szereplőkkel is találkozhatunk – ott van a romániai pénzintézetek palettáján a tavalyi év második felében megjelent Gránit Bank, idén lépett be a román piacra a legnagyobb lengyel bank, a PKO Bank Polski, és várhatóan egy új, román állami tulajdonú bank is megkezdi működését.

Búcsú az OTP Banktól

Miközben arról egyelőre nincsenek információk, hogy mikor tűnik el a színről az Alpha Bank és a First Bank, az OTP már a tavalyi év végén bejelentette, hogy az OTP Bank Románia 2025. február 28-tól Transilvania Bankká válik.

Hirdetés

A bankfiókjaikban látható plakátokon már írja is amúgy, hogy a Transilvania csoport részét képezik.

Mint ismert, a Transilvania Bank tavaly 347,5 millió euróért vásárolta meg az OTP Bank Romániát és az OTP Csoport többi romániai leányvállalatát. Az első fúzióra 2024. december elején került sor a BT Leasing és az OTP Leasing között.

A magyarországi anyavállalat még 2023 májusában bejelentette, hogy el kívánja adni az OTP Bank Romániát. A pénzintézet akkor közölte, a bank organikus növekedési stratégiájával párhuzamosan az OTP Csoport úgy döntött, hogy az OTP Bank Románia stratégiai lehetőségeinek körét kibővíti a bank esetleges eladásának piaci tesztelésével.

korábban írtuk

OTP-sből „transzis”: elkezdődött az új bankkártyák kikézbesítése
OTP-sből „transzis”: elkezdődött az új bankkártyák kikézbesítése

A Transilvania Bank megkezdte több mint 320 000 bankkártya átadását az OTP Bank Románia ügyfelei számára. A bankkártyákat az ügyfelek 2025. március 3-tól használhatják – tájékoztatott pénteken a BT kommunikációs osztálya.

Az OTP a kétezres évek elején vetette meg a lábát a romániai piacon, felvásárolva a Robankot. A magyar tőkéjű pénzintézet a 2008-as gazdasági válságot követően megszerezte a Millennium Bank Romániát is. További terjeszkedési törekvését azonban a bukaresti hatóságok elgáncsolták: a Román Nemzeti Bank (BNR) 2018-ban megakadályozta, hogy az OTP Bank Románia felvásárolja görög tulajdonosától a Banca Româneascát. Ami így került az Exim Bank tulajdonába. Mint megírtuk, többek között ez játszhatott szerepet abban, hogy

Budapesten úgy látták, nincs növekedési potenciál a romániai pénzintézetben.

Csányi Sándor elnök-vezérigazgató tavaly áprilisban ezt megerősítve úgy nyilatkozott, nem szívesen vonultak ki Romániából, de egyértelműnek tűnt, hogy nem kapnak lehetőséget akvizíciókra. E nélkül pedig véleménye szerint a romániai piacon nehéz kis bankból nagyot csinálni, az OTP távozásának pedig láthatólag „örültek az illetékes hatóságok”.

Az akvizícióval a Transilvania Bank erősíti piacvezető helyét.

Ami az Alpha Bank romániai működését illeti, bár az olasz UniCredit már tavaly bejelentette az egyesülés véglegesítését, a bankok közlése szerint a tényleges átvételt 2025 második felére tervezik. Az ügylet megerősíti az olaszok pozícióját, az UniCredit csoport a harmadik helyre kerül a romániai piacon, az eszközök tekintetében mintegy 12 százalékos együttes piaci részesedéssel.

A First Bank, amelyet a szintén olasz Intesa Sanpaolo vásárolt meg, 2023 végén a 15. helyen állt a banki rangsorban az aktívák alapján. Az Intesa Sanpaolo Bank Romania és a First Bank együttesen mintegy 3,2 milliárd euró (mintegy 15,9 milliárd lej) értékű aktívát tudott a tulajdonában, mintegy 143 ezer ügyfelet szolgált ki, és több mint 1500 alkalmazottja volt.

További távozó a Wall-street.ro gazdasági portál szerint – a Raiffeisen Digital Bank AG.,

amely 2025. március 11-től megszünteti működését és bezárja jelenlegi banki tevékenységét Romániában. A bank azzal indokolja a román piacról való távozását, hogy lengyelországi üzletágára kíván koncentrálni.

A Raiffeisen Digital Bank egy osztrák székhelyű hitelintézet, amely másfél évvel ezelőtt teljesen önállóan, a Raiffeisen Bank International (RBI) leányvállalataként kezdte meg működését Romániában. Úgy tűnik azonban, hogy a pénzintézet vezetői meggondolták magukat, és most bejelentették, hogy 2025 első negyedévének végén bezárják romániai tevékenységüket.

korábban írtuk

Újabb változás a romániai bankpiacon: a Versenytanács rábólintott két pénzintézet fúziójára
Újabb változás a romániai bankpiacon: a Versenytanács rábólintott két pénzintézet fúziójára

A Versenytanács jóváhagyta azt a tranzakciót, amelynek keretében az Intesa Sanpaolo, Olaszország legnagyobb bankja átveszi a First Bank Romániát – adta hírül kedden a Profit.ro gazdasági szakportál.

Romániába érkezett a legnagyobb lengyel bank

Bár a Raiffeisen Digital Bank Lengyelországba távozik a román piacról, a lengyel bankpiac legnagyobb szereplője a Wall-street.ro minap napvilágot látott elemzése szerint azért választotta Romániát, mert a pénzintézetek itt magas profitot termelnek.

A PKO Bank Polski az év elején nyitott fiókot Romániában,

ám a korábbi bejelentések értelmében nem az ország kiskereskedelmi szektorát kívánja kiszolgálni, hanem lengyel cégekkel fog együttműködni. „A román bankszektor csaknem 70 százalékban külföldi tőkével rendelkező európai bankcsoportok tulajdonában van. A román bankpiac jövedelmezősége is magas, és Románia évek óta az Európai Unió egyik legjobb országa ebben a tekintetben” – nyilatkozták korábban a PKO Bank Polski képviselői.

korábban írtuk

Átalakulóban a romániai bankpiac: a harmadik erő jöhet létre két ismert pénzintézet fúziójából
Átalakulóban a romániai bankpiac: a harmadik erő jöhet létre két ismert pénzintézet fúziójából

Az UniCredit bejelentette, hogy Romániában egyesül az Alpha Bankkal, így a helyi piac harmadik legnagyobb bankja jön létre, amelynek együttes piaci részesedése az aktívák tekintetében 12 százalékos lesz.

Nem maradunk magyar bank nélkül

Bár bankfiókjaival nem fogunk jártunkban-keltünkben találkozni, nem maradtunk magyar bank nélkül, a romániai bankpiac egyik legújabb szereplőjeként itt van a Gránit Bank.

Magyarország első digitális bankja még a tavalyi év végén lépett be a román piacra.

A bank háromnyelvű mobilalkalmazása elérhető az alkalmazás-áruházakban a Romániában élő ügyfelek számára is, akik már számos új számlát nyitottak meg. „A Gránit Bank az első magyar bank, amely elindította határon átnyúló szolgáltatását Romániában, az EU hatodik legnépesebb országában, ahol a lakossági ügyfelek nagyfokú digitális affinitással rendelkeznek, és ahol fizikai jelenlét nélkül is széleskörű lakossági digitális banki szolgáltatásokat tudunk nyújtani. Bízunk benne, hogy az általunk kínált gyorsaság, a kényelem, valamint az innovatív megoldások – Magyarországhoz hasonlóan – Romániában is hívószavak lesznek az ügyfelek számára” – nyilatkozta a romániai terjeszkedés kapcsán korábban Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója.

Új állami bank kezd működni 2025-ben

Várakozások szerint idén megkezdi végre működését a Befektetési és Fejlesztési Bank (BID) is, amely 2023 novemberében a román pénzügyminisztérium alárendeltségében jött létre állami irányítású intézményként, amelynek célja az európai alapok kezelése és a kereskedelmi bankok által még nem lefedett ágazatok finanszírozása.

A Wall-street.ro forrásai szerint a pénzintézet 2025 március végén kezdi meg működését, és már neki is látott a munkatársak alkalmazásának.

Marcel Boloș volt pénzügyminiszter – aki jelenleg az európai uniós projektekért felelős tárcát irányítja – korábban úgy nyilatkozott, hogy az új állami tulajdonú pénzintézet partnerként működne a hagyományos bankokkal, hogy képes legyen fedezni az állami finanszírozás volumenét. „Az infrastrukturális projektek finanszírozásának jelentős része van, szeretnénk, ha képesek lennénk támogatni az állami beruházásokat” – mondta Boloș a Future Banking Summit 2024 konferencián.

A Beruházási és Fejlesztési Bank feladatai:

  • a kis- és középvállalkozások finanszírozáshoz való hozzáférésének megkönnyítése;
  • finanszírozáshoz való hozzáférés biztosítása az életképes infrastrukturális projektek számára, és magántőke bevonása a beruházásokba;
  • az európai forrásokhoz való hozzáférés és azok felhasználásának folyamatának, valamint a kapcsolódó multiplikátorhatás támogatása;
  • technikai segítség nyújtása.

Milyen jövő vár a bankpiacra?

A fúziók és felvásárlások amúgy nem csak a romániai bankszektorra jellemzőek, hanem Európa-szerte ez a trend – irányították rá a figyelmet elemzők. Akik szerint a bankszektor nagy szereplői új pénzintézetek felvásárlására készülnek, és ez egy olyan „divat”, ami Romániában is lendületet fog venni.

Andrei Vasile, a fintech terület szakértője a Wall-street.ro portálnak úgy nyilatkozott:

a felvásárlások a bankszektorban folytatódni fognak, de az új fintechek megjelenése „amortizálni fogja őket”.

„Meggyőződésem, hogy idén legalább 5-6 fizetési megoldás fog piacra lépni. A bankszektor évről évre zsugorodik, és az elkövetkező időszakban még inkább zsugorodni fog: több új fúzió lesz. A nagy kereskedelmi bankok étvágya az új technológiák és eszközök fejlesztésére már kezd alábbhagyni. Volt egy lelkesedési időszak, de a fintechek olyan gyorsan alkalmazkodnak, hogy a bankokra jellemző bürokrácia hátráltatja a hagyományos pénzintézeteket abban, hogy lépést tartsanak. Meggyőződésem, hogy a top 5-ben helyet kapó nagybankok mindegyikének lesz egy neobankja vagy fintech szatellitje, hogy kiszolgálja a lakossági szegmenst Romániában” – vetítette előre a fintech-szakértő.

korábban írtuk

Él és virul, rekord profitot termel a romániai bankszektor
Él és virul, rekord profitot termel a romániai bankszektor

A romániai bankszektor a tavalyi évben 13,5 milliárd lej (2,7 milliárd euró) nyereséget ért el, 34,3 százalékkal többet, mint 2022-ben – derül ki a Román Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön közzétett éves jelentéséből.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Balla Géza erdélyi borász vehette át Budapesten a Nemzet Gazdásza elismerést

Csütörtökön az Országházban átadták a Nemzet Gazdásza címet. Az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó részesült az elismerésbe

Balla Géza erdélyi borász vehette át Budapesten a Nemzet Gazdásza elismerést
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Gazdasági miniszter: nem a tömeges elbocsátás vagy a bezárás a megoldás a veszteséges állami cégek esetében

A gyors megoldások, mint a tömeges elbocsátások vagy bezárások, inkább súlyosbíthatják az állami tulajdonú vállalatok problémáit, mintsem megoldanák azokat – jelentette ki Irineu Darău gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: nem a tömeges elbocsátás vagy a bezárás a megoldás a veszteséges állami cégek esetében
2026. január 16., péntek

Enyhén nőtt az átlagbér novemberben

2025 októberéhez képest novemberben 2,2 százalékkal 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén nőtt az átlagbér novemberben
Enyhén nőtt az átlagbér novemberben
2026. január 16., péntek

Enyhén nőtt az átlagbér novemberben

2026. január 15., csütörtök

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja

Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

A romániai gázárak az európai piaci szint fölé emelkedtek, miközben az ország az ársapka megszüntetésére készül

Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.

A romániai gázárak az európai piaci szint fölé emelkedtek, miközben az ország az ársapka megszüntetésére készül
2026. január 14., szerda

Cáfolja Cseke, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésben kötnének ki

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.

Cáfolja Cseke, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésben kötnének ki
2026. január 14., szerda

Százezer euró támogatás gazdaságonként: új lehetőség a romániai kertészeti ágazatnak

Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.

Százezer euró támogatás gazdaságonként: új lehetőség a romániai kertészeti ágazatnak
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
2026. január 14., szerda

Alig-alig csökkent az infláció, az áram ára nőtt tavaly a legnagyobb mértékben

A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Alig-alig csökkent az infláció, az áram ára nőtt tavaly a legnagyobb mértékben
2026. január 14., szerda

Tervezet: a központi közigazgatásban 10 százalékot lefaragnak a személyi kiadásokból

A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest 10 százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.

Tervezet: a központi közigazgatásban 10 százalékot lefaragnak a személyi kiadásokból
Hirdetés
Hirdetés