
Jövőre változik az ingatlanadó meghatározásának módszertana
Fotó: Orbán Orsolya
A piaci értéken alapuló ingatlanadó bevezetése nem vezet automatikusan további emelésekhez – jelentette ki Ilie Bolojan hétfő este.
2026. február 10., 16:562026. február 10., 16:56
A Digi24-nek nyilatkozó kormányfő emlékeztetett, Románia az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy ez év végétől a piaci érték alapján fogja kiszámolni az ingatlanadót. Az értékek megállapítása folyamatban van az ország egész területén lebonyolított ingatlantranzakciók alapján.
Elmondása szerint ez nem fog automatikusan további emelést jelenteni, mert a települések által alkalmazott szorzót minden település maga állapíthatja meg, viszont beismerte, hogy az adók értéke az ideihez hasonló lesz jövő évtől.
Magyarázata szerint a helyi ingatlanadók szintje sok tényezőtől függ, köztük a település rangjától, az illető ingatlan településen elfoglalt helyétől, illetve attól is, hogy milyen anyagból épült. Hozzátette:
Mindez többek között azért, mert Romániában az évek során „nagyon sok kivétel”, adókedvezmény született, melynek eredményeként az állampolgárok egy nagy részének nem is kellett helyi adókat és illetékeket fizetnie.

Ștefan Pălărie, az USR szenátora hétfőn kijelentette: elutasítja az RMDSZ helyi adók csökkentésére irányuló javaslatát, mivel megítélése szerint „gyengeség jele” lenne a kormány által elfogadott jogszabályok rövid időn belüli módosítása.
A kormányfő szerint bizonyos esetekben (például az 50 évnél régebbi ingatlanok esetében) sokkal nagyobb most a tulajdonosokra nehezedő pénzügyi teher, mert az adóemelés és az adómentesség vagy -kedvezmény eltörlése tetőzte egymást.
Bolojan ugyanakkor beszélt arról is, hogy
A törvény pedig most már nem teszi lehetővé, hogy a helyi adókat a meghatározott minimális szintre csökkentsék, miután a helyi lakosság elégedetlenségével szembesültek – magyarázta még a kormányfő.

A miniszterelnök szerint a kormány kész megvizsgálni annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok a törvényben rögzített minimális szintet alkalmazzák a helyi adók és illetékek megállapításakor, de az adómentesség megszüntetését fenntartják.

Robert Cazanciuc szerint, ha az intézkedés akadályozza a helyi közigazgatás működését, akkor mindenképpen felül kell vizsgálni, mert előfordulhat, hogy a várt költségvetési előnyök helyett károkat eredményez a drasztikus adóemelés.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!