Hirdetés

Különleges nyugdíjak: a nettó fizetés 70 százalékát kapják a bírák és az ügyészek, de nő az átmeneti időszak

különleges nyugdíjak

Végleges forma? A bírák és ügyészek által kapott különleges nyugdíjak a koalíció tervei szerint nem haladhatják meg a nettó fizetés 70 százalékát

Fotó: Pixabay

A bírák és ügyészek által kapott különleges nyugdíj összege nem haladhatja meg a nettó fizetésük 70 százalékát, de a nyugdíjkorhatár átmeneti időszaka növekedik – erről döntött a koalíció az értesülések szerint.

Krónika

2025. november 19., 12:032025. november 19., 12:03

Eszerint a különleges nyugdíjak aránya ugyan akkora marad, mint a korábbi tervezetben, azonban

a nyugdíjkorhatárt az eredetileg tervezett tíz év helyett tizenöt év alatt növelik 48 éves korról 65-re.

Hirdetés

Az értesülések szerint az igazságügyi és a munkaügyi minisztérium már dolgozik is a törvénytervezeten.

Ilie Bolojan miniszterelnök közölte, hogy

az új tervezetet is a parlamenti vita megkerülésével, kormányzati felelősségvállalással akarja elfogadtatni.

Mint megírtuk, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök már kedden előre jelezte, hogy a nyugdíjat a nettó bér 70 százalékában fogják maximalizálni.

korábban írtuk

Kelemen: a koalíció eldöntötte, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja a fizetésük 70 százaléka lesz
Kelemen: a koalíció eldöntötte, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja a fizetésük 70 százaléka lesz

A koalíció úgy döntött, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja a fizetésük 70 százaléka lesz – jelentette be Kelemen Hunor, az RMDSZ elöke kedden.

Mint ismeretes, a bírák és ügyészek különleges nyugdíjainak csökkentése és nyugdíjkorhatáruk emelése hónapok óta a feszültség egyik fő forrása Romániában.

Az alkotmánybíróság az első változatot formai okokra hivatkozva – miszerint a kormány nem várta meg a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) álláspontját – alkotmányellenessé nyilvánította.

A kormány ezt követően egyeztetéseket kezdett a bírák és ügyészek képviselőivel, akik azonban ragaszkodnak a luxusnyugdíjhoz.

A bírák és ügyészek azt kérték, hogy a bruttó jövedelmük 65 százalékát kapják nyugdíjként, ami az utolsó nettó jövedelmük 97–98 százalékát jelentené.

A koalíció szerint a méltányos a nettó jövedelem 70–75 százaléka lenne.

A kormány egyúttal a jelenlegi 48-ról 65 évre emelni az ágazati nyugdíjkorhatárt, amire eredetileg tíz éves átmeneti időszakot irányzott elő,

a bírák és ügyészek azonban legalább 15 éves átmenetet akarnak.

A CSM ráadásul büntetőfeljelentést tett Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes ellen, aki egy interjúban arról beszélt: a bírák és ügyészek különleges nyugdíjaihoz szükséges összeg biztosításához a gyermekek étkeztetésétől kell elvonni a pénzt.

Más bírák helyzetüket a zsidók holokausztjához hasonlították, vagy „nyilvános kivégzésekről” beszéltek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona

Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
Hirdetés
Hirdetés