2009. április 27., 10:112009. április 27., 10:11
Ez a megoldás elsősorban a még a fejlődő országok közé sorolt jelentős államok, elsősorban Kína, Brazília, továbbá Oroszország igényeit tükrözi, mely államok nem kívántak komolyabb közvetlen pénztámogatással beszállni az IMF nagy válságellenes sürgősségi hitelcsomagjába. Az azonban a kötvénykibocsátás terve mellett sem biztos, hogy az 500 milliárd dolláros hitelalap-növelés sikerrel megvalósul.
Szombaton az IMF \"politikai döntéshozó bizottságának\" ülésén Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter hangsúlyozta a hiteltámogatás jelentős növelésének szükségességét, azt húzva alá, hogy az IMF-nek rendelkeznie kell a válsághelyzetben mind a fejlett, mind a fejlődő országok igényeire hathatós választ adó forrásokkal, illetve eszközökkel, hogy a fél billió dollárral az új hitelezési alap, a NAB összesen 750 milliárdra növekedhessen.
Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója a nevezett bizottság ülését követően kijelentette: \"biztos vagyok abban, hogy ezzel az eszközzel élni fog az IMF\". Voltak már a G20 tagországai közül, például India, amelynek képviselője most Washingtonban jelezte: 10 milliárd dollár értékben vásárolna IMF-kötvényt.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.