Hirdetés

Kisebb kerettel, de mégis lesz magánszemélyeknek szóló roncsautóprogram

roncsautó

A roncsautóprogramban bízva sokan már leelőlegezték az új gépkocsit. Képünk illusztráció

Fotó: László Ildikó

Mindössze 200 millió lejes költségvetéssel, de mégis indul idén a magánszemélyeknek szóló roncsautóprogram – jelentette be szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.

Krónika

2025. július 16., 16:552025. július 16., 16:55

A tárcavezető közlése szerint az új gépkocsik vásárlását ösztönző állami roncsautóprogram elindítása mellett szólt a gazdaságra gyakorolt hatása mellett az is, hogy a szubvencióra számítva sokan már előleget is befizettek egy új autóra – írta az Agerpres hírügynökség.

Buzoianu úgy fogalmazott: a roncsautóprogram jövő évi sorsa „még függőben van”. A minisztérium elképzelése ugyanis az, hogy közép- és hosszú távon a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM) az egyértelműen számszerűsíthető környezeti hatású programokat részesítsen előnyben – közölte.

Hirdetés

Az AFM június közepén jelentette be, hogy az új kormány megalakulásáig felfüggeszti az elindításra váró környezetvédelmi programjait, köztük a roncsautóprogramot is.

A döntést azzal indokolták, hogy az új kormánynak kell döntenie a költségvetési prioritásokról. Az eredeti kiírás szerint a magánszemélyek június 19. és 2025. november 27. között, a 610 millió lejes keret kimerüléséig igényelhettek volna autóvásárlási támogatást. Az eredeti költségvetés kevesebb mint egyharmadát fordítja az állam a lakossági autópark megújítására.

korábban írtuk

Állami roncshoz irányítanák a lakosságnak szánt milliárdokat?
Állami roncshoz irányítanák a lakosságnak szánt milliárdokat?

A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 13., hétfő

Drágulások a köbön: csak kapkodjuk a fejünket a lakosságra zúduló árhullámban

A villamos energia, a lakbérek és a gázolaj drágult a legnagyobb mértékben Romániában júniusban az egy évvel korábbihoz képest.

Drágulások a köbön: csak kapkodjuk a fejünket a lakosságra zúduló árhullámban
Hirdetés
2026. július 13., hétfő

Még mindig mínuszba taszítja Romániát a pénzszórás, szerencse kell a javításhoz

Románia gazdasága a teljes 2026-os évet mínuszban fogja zárni, és legkorábban 2027-ben térhet vissza a stagnálás közelébe, az is csak szerencsével – véli Adrian Codîrlașu, a CFA Románia elnöke.

Még mindig mínuszba taszítja Romániát a pénzszórás, szerencse kell a javításhoz
2026. július 13., hétfő

Fogyó Kelet, növekvő Nyugat: Románia és Magyarország is a demográfiai lejtőn

Az Európai Unió lakossága az elmúlt évben is növekedni tudott a pozitív migrációs egyenlegnek köszönhetően, elérve a 452 milliót. Mögötte azonban drámai regionális törésvonal húzódik.

Fogyó Kelet, növekvő Nyugat: Románia és Magyarország is a demográfiai lejtőn
2026. július 10., péntek

Elmaradt a 35 banis sörkedvezmény, 50 ezer lejbe került az üzletnek

Egy mindössze 35 banis árkülönbség miatt tett panaszt a fogyasztóvédelemnél egy jászvásári férfi, miután a pénztárnál nem kapta meg a meghirdetett kedvezményt egy rekesz sörre. Az ügy végül 50 ezer lejes bírsággal zárult az érintett szupermarket számára.

Elmaradt a 35 banis sörkedvezmény, 50 ezer lejbe került az üzletnek
Hirdetés
2026. július 10., péntek

Megduplázza a turistaadót az egykori császárváros, mert az egyik leglátogatottabb európai célpont

Ausztria fővárosa jelentős idegenforgalmi adóemelést jelentett be, miután 2025-ben rekordszámú látogatót fogadott.

Megduplázza a turistaadót az egykori császárváros, mert az egyik leglátogatottabb európai célpont
2026. július 09., csütörtök

Görögország a favorit, spórolt pénzből nyaral a román állampolgár

A román állampolgárok negyede idén is inkább külföldön tölti a nyári szabadságát, a legnépszerűbb célpontok pedig továbbra is a mediterrán térség országai.

Görögország a favorit, spórolt pénzből nyaral a román állampolgár
2026. július 08., szerda

Rekordszámú romániai fektet be kriptovalutákba, miközben továbbra sincs megfelelő szabályozás

Július 1-jétől Romániában is hatályba lépett az Európai Unió kriptoeszközök piacát szabályozó MiCA-rendelete.

Rekordszámú romániai fektet be kriptovalutákba, miközben továbbra sincs megfelelő szabályozás
Hirdetés
2026. július 08., szerda

Nem SUV, nem kombi, nem szedán – mindhárom egyszerre az új, Milánóban bemutatott Dacia Striker

A Dacia szerdán Milánóban mutatta be új modelljét, a Strikert, amely a márka történetének eddigi leghosszabb sorozatgyártású autója.

Nem SUV, nem kombi, nem szedán – mindhárom egyszerre az új, Milánóban bemutatott Dacia Striker
2026. július 08., szerda

BNR: közel 70 ezer romániai vállalatot sodorhat nehéz helyzetbe a közel-keleti konfliktus

Nem a Közel-Kelettel folytatott kereskedelem, hanem az energiaárak emelkedése jelentheti a legnagyobb veszélyt a román gazdaság számára a közel-keleti konfliktus elhúzódása esetén.

BNR: közel 70 ezer romániai vállalatot sodorhat nehéz helyzetbe a közel-keleti konfliktus
2026. július 07., kedd

Ingyenes poggyász és gyorsabb kártérítés – Új szabályok jöhetnek az uniós légi közlekedésben

Jelentősen bővülhetnek a légi utasok jogai az Európai Unióban, miután az Európai Parlament kedden elfogadta az erről szóló új szabálycsomagot.

Ingyenes poggyász és gyorsabb kártérítés – Új szabályok jöhetnek az uniós légi közlekedésben
Hirdetés
Hirdetés