2011. április 12., 08:472011. április 12., 08:47
A CNADNR közleménye szerint tegnap értesítették írásban a francia vállalatot a szerződés felbontásáról. A Colasnak a fekete-tenger-parti Konstanca kikötőváros felé vezető autópálya egyik szakaszát, a Cernavoda és Medgidia települések közötti részt kellett volna megépítenie. A román országutakat és autópályákat kezelő állami vállalat szerint a francia cég nem fejezte be a 20,3 kilométer hoszszú útszakasz építési terveit sem, ennek nagy részére még a szükséges engedélyeket sem szerezte meg. A vállalat szerint a franciák többszöri kérésre is visszautasították az építkezés folytatását, és különböző magyarázatokkal indokolták késlekedésüket. A román államnak az sem tetszett, hogy a franciák kétéves határidő-hosszabbítást kértek, és „jelentős költségnövelést” igényeltek. A szerződésfelbontás indoklása szerint az építkezés alatt álló 5,5 kilométeres szakaszon lévő hidakat nem megfelelően építette meg a francia vállalat, ezért a román építési szakhatóság tavaly októberben leállította a munkálatokat. Az építkezést hónapok óta régészeti ásatások is késleltetik. A francia cég viszont a román hatóságokat hibáztatja. Azt állítja, hogy nem bocsátották idejében a rendelkezésére a szükséges telkeket, az pedig a román állam feladata lett volna, és – mint a cég fogalmaz – ezért nem tarthatták az eredeti határidőt.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
szóljon hozzá!