
Fotó: Marcel Boloș/Facebook
Az aktuális prioritásokra és szükségletekre épülő, korszerű jövő évi költségvetést dolgozott ki a kormány – állítja a pénzügyminiszter.
2023. december 14., 11:312023. december 14., 11:31
Marcel Boloş csütörtöki Facebook-bejegyzése szerint a szerda este nyilvánosságra hozott költségvetés-tervezet 124 milliárd lejes rekordösszeget, a GDP 7 százalékát irányozza elő beruházásokra.
A becsült 3,4 százalékos gazdasági növekedés alapját a keresleti oldalon elsősorban a beruházások, a kínálati oldalon pedig a szolgáltatások és az építőipar biztosítja. A havi nettó átlagkereset jövőre 9,3 százalékkal nő – idézte a tervezet sarokszámait a tárcavezető.
„Ezzel a költségvetéssel a minőségi közszolgáltatások alapjait kívánjuk megteremteni és megerősíteni” – írta bejegyzésében a pénzügyminiszter az Agerpres szerint.
Tájékoztatása szerint
Az egészségügyi minisztérium költségvetését az idei évhez képes 5,7 milliárd lejjel, 18,8 milliárd lejre növelné a kormány. Az egészségügyi alkalmazottak létszáma 1,6 százalékkal emelkedik 2024-ben, és 177.000 fővel lesz nagyobb, mint 2019-ben.
A miniszter emlékeztetett arra is, hogy
Boloş ugyanakkor kifejtette, a biztató számokat a gazdaságban végrehajtott reformoknak, a digitalizációnak, az adórendszer reformjának, a közkiadások hatékonyabbá tételének, az országos helyreállítási tervben foglalt vállalások betartásának és a beruházások szigorú ellenőrzésének kell alátámasztania.
A kormány csütörtöki ülésén fogadja el a 2024-es évi költségvetés és a jövő évi társadalombiztosítási költségvetés tervezetét.
A bruttó hazai terméket 1733 milliárd lejre, a költségvetési hiányt pedig a GDP 5 százalékára becsülik, több mint 586 milliárd lejes bevétellel és 673 milliárd lejes kiadással. Az összes kiadás GDP-hez viszonyított aránya a becslések szerint 38,8 százalék, a bevételeké pedig 33,8 százalék lesz.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!