Hirdetés

Kanadai kézben az abrudbányai rézbánya

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Kanadai cég vásárolja meg az abrudbányai Cupru Min rézbányát, Románia réztartalékának 60 százaléka így a vállalat tulajdonába kerül a részvények teljes átvételével – derült ki a gazdasági minisztérium közleményéből. A bányát több mint 200 millió euró értékben vásárolta meg a Roman Copper cég, a versenykiírásban szereplő kikiáltási ár ezzel szemben mindössze 57,3 millió euró volt.

Kőrössy Andrea

2012. március 28., 07:492012. március 28., 07:49

A versenykiírásra egyébként az ausztrál Oz Minerals, a holland Dundee Holding BV, valamint a bulgáriai Ellatzite Med vállalat is jelentkezett, utóbbit később kizárták az illetékesek.

A szaktárca a továbbiakban tárgyal a kanadai cég vezetőivel a részvények eladására, illetve vásárlására vonatkozó szerződés kikötéseiről. A román állam már több alkalommal is eladásra kínálta a rézbányát, 2008-ban és 2011-ben is árverést írtak ki, az eljárást végül ez év márciusára halasztotta a gazdasági tárca. A Cupru Min privatizálását egyébként a kormány még 2006-ban jóváhagyta, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megegyezés értelmében pedig az eljárás határideje április vége.

Amint a gazdasági minisztérium közleménye rámutat, a rézbánya privatizálási stratégiája megfelel a konkurenciára vonatkozó európai uniós előírásoknak. Az eljárást követően a tulajdonos minden bizonnyal folytatja a kitermelést, új munkahelyeket létesít, ugyanakkor technológiai beruházásokat is tervez, hozzájárulva a környék ipari tevékenységének fejlesztéséhez – vélik a szaktárca illetékesei.
Florin Vlădan, az Ipari Privatizációs Hivatal (OPSPI) igazgatója szerint a kanadai Roman Copper a román állam szempontjából is kedvező áron vásárolta meg az abrudbányai bányát.

„A cég várhatóan 10 napon belül utalja majd át a pénzösszeget, amellyel egyébként nagyon elégedett vagyok” – nyilatkozta Vlădan. Mint mondta, nehéz megjósolni, hogy mi lesz a rézbánya sorsa a tranzakció után, a privatizációs szerződés ugyanis semmilyen, a tevékenységre, fejlesztésre, illetve beruházásokra vonatkozó kötelességet nem ír elő, az Európai Bizottság ugyanis 2008 óta megtiltotta ezt.

„Az állami tulajdonban lévő javakat felvásárló magánbefektetők így minden esetben szabad kezet kapnak. A szerződés aláírását követően egyébként a kormánynak sem lesz semmiféle kötelezettsége a bányával kapcsolatban” – mutatott rá a hivatal vezetője. Hozzátette: a beruházó engedélyét kérik, hogy nyilvánosságra hozhassák a szerződés részleteit.
 

Transelectrica: elkelt a pakett
Az államnak sikerült teljes egészében túladnia a Transelectrica részvényeinek a tőzsdén most áruba bocsátott 15 százalékán. A kisbefektetők kétszeresen túljegyezték a számukra felkínált kvótát, míg az intézményi befektetők a rendelkezésre álló mennyiség 88 százaléka iránt érdeklődtek.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
2026. október 09., péntek

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?

Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?
Hirdetés
Hirdetés