
Fotó: Biró István
2012. március 28., 07:492012. március 28., 07:49
A versenykiírásra egyébként az ausztrál Oz Minerals, a holland Dundee Holding BV, valamint a bulgáriai Ellatzite Med vállalat is jelentkezett, utóbbit később kizárták az illetékesek.
A szaktárca a továbbiakban tárgyal a kanadai cég vezetőivel a részvények eladására, illetve vásárlására vonatkozó szerződés kikötéseiről. A román állam már több alkalommal is eladásra kínálta a rézbányát, 2008-ban és 2011-ben is árverést írtak ki, az eljárást végül ez év márciusára halasztotta a gazdasági tárca. A Cupru Min privatizálását egyébként a kormány még 2006-ban jóváhagyta, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megegyezés értelmében pedig az eljárás határideje április vége.
Amint a gazdasági minisztérium közleménye rámutat, a rézbánya privatizálási stratégiája megfelel a konkurenciára vonatkozó európai uniós előírásoknak. Az eljárást követően a tulajdonos minden bizonnyal folytatja a kitermelést, új munkahelyeket létesít, ugyanakkor technológiai beruházásokat is tervez, hozzájárulva a környék ipari tevékenységének fejlesztéséhez – vélik a szaktárca illetékesei.
Florin Vlădan, az Ipari Privatizációs Hivatal (OPSPI) igazgatója szerint a kanadai Roman Copper a román állam szempontjából is kedvező áron vásárolta meg az abrudbányai bányát.
„A cég várhatóan 10 napon belül utalja majd át a pénzösszeget, amellyel egyébként nagyon elégedett vagyok” – nyilatkozta Vlădan. Mint mondta, nehéz megjósolni, hogy mi lesz a rézbánya sorsa a tranzakció után, a privatizációs szerződés ugyanis semmilyen, a tevékenységre, fejlesztésre, illetve beruházásokra vonatkozó kötelességet nem ír elő, az Európai Bizottság ugyanis 2008 óta megtiltotta ezt.
„Az állami tulajdonban lévő javakat felvásárló magánbefektetők így minden esetben szabad kezet kapnak. A szerződés aláírását követően egyébként a kormánynak sem lesz semmiféle kötelezettsége a bányával kapcsolatban” – mutatott rá a hivatal vezetője. Hozzátette: a beruházó engedélyét kérik, hogy nyilvánosságra hozhassák a szerződés részleteit.
| Az államnak sikerült teljes egészében túladnia a Transelectrica részvényeinek a tőzsdén most áruba bocsátott 15 százalékán. A kisbefektetők kétszeresen túljegyezték a számukra felkínált kvótát, míg az intézményi befektetők a rendelkezésre álló mennyiség 88 százaléka iránt érdeklődtek. |
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.