
Folytatódik a nemzetpolitikai célok elérését segítő tematikus évek meghirdetése, a 2017-es a tervek szerint a külhoni magyar családi gazdálkodók megerősítéséhez járul majd hozzá – jelentette be Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Gödöllőn, a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetem megnyitóján.
2016. augusztus 01., 19:492016. augusztus 01., 19:49
2016. augusztus 01., 20:202016. augusztus 01., 20:20
Mint felidézte: míg a nemzetpolitika céljait szolgáló, 2010-ben megkezdődött programok célja a külhoni magyar közösségek megerősítése volt, a 2014-ben indultaké a szülőföldön maradás segítése gazdaságpolitikai eszközökkel. Utalt arra, hogy 2012 óta tematikus évek járulnak hozzá a nemzetpolitikai célok eléréséhez, a kizárólag oktatásfejlesztésről szóló évek után tavaly a külhoni magyar szakképzés éve következett, az idei év pedig a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve.
Ez utóbbival kapcsolatban közölte: 750 millió forint állt rendelkezésére az államtitkárságnak, 525 millió forintot tudnak fordítani vissza nem térítendő támogatásra. „A pályázati szakasz most zárult, ezren pályáztak, és mintegy 100-120-an nyerhetnek el támogatást 3 és 6 millió forint között” – mondta. Szilágyi Péter az államtitkárság két legsikeresebb programjaként említette a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-programot, amelyek keretében ösztöndíjasokat küldenek ki külhoni magyar szervezetekhez. Beszélt a Kárpát-medencei testvértelepülési programról is, amely 2016-ban 150 millió forintból valósul meg, valamint az ifjúsági közösségek támogatásáról, amelynek teljes keretösszege 50 millió forint. A beérkezett mintegy 300 pályázatból csaknem 90-et tudnak támogatni.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!