
Az AnimaWings légitársaság csábító ajánlatokkal akarja növelni piaci részesedését
Fotó: Facebook/Animawings
Új bel- és külföldi repülőjáratokat jelentett be az AnimaWings, mely immár száz százalékban román tulajdonban van.
2024. május 17., 19:102024. május 17., 19:10
A Christian Tour turisztikai iroda tulajdonosai, Cristian és Marius Pandel által alapított légitársaság többségi, 51 százalékos tulajdonosa az Aegean Airlines volt, ám a testvérpár idén visszavásárolta a görögök részesedését, miután a Versenytanács is rábólintott a több millió eurósra becsült tranzakcióra.
Cristian Pandel elmondása szerint 2019-ben egy álmuk vált valóra azzal, hogy teljesen román kézben lévő légitársaságot alapítottak, majd 2020-ban melléjük állt a velük más téren 15 éve együttműködő Aegean Airlines, hogy „Európa legjobb regionális légiutas-szállítói” megosszák tudásukat és tapasztalatukat. Azonban nemrég megköszönték a segítséget, és a testvérpár visszavette teljes irányítása alá az AnimaWings társaságot.
A szeptemberben indítandó öt új menetrendszerinti járatuk közül három belföldi. Az egyik Bukarestből Kolozsvárra, a másik pedig Nagyváradra repíti az utasokat. Mégpedig – induláskor – nagyon előnyös áron. Az Economica.net portál szimulációi szerint a fővárosból a kincses városba hetente öt gép repül munkanapokon szeptember 16-tól: az odaút jelenleg 46,3 euróba, a visszaút pedig 25 euróba kerül. Váradra hetente hat járatot terveznek szeptember 15-től (szombat kivételével), ez esetben a visszaút kicsit drágább, 35 euró.
A harmadik belföldi gép Bukarest és Iași között repül majd (a kolozsváriéval megegyező díjszabásokkal), külföldre pedig Párizsba és Larnacába indítanak új járatokat a román fővárosból 57 eurós áron. Az utasokat A220-300-asok szállítják majd, a géppark a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren állomásozik majd.
„Romániában az AnimaWings az egyetlen, amely ilyen utolsó generációs gépekkel rendelkezik, mely premier partnerünk, az Airbus számára” – nyilatkozta Marius Pandel, hozzátéve: világszinten már ott található az említett gép a nagy társaságok flottáiban.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!