
Fotó: Ilusztráció
2011. február 10., 09:372011. február 10., 09:37
A szövetség szerint a magánnyugdíjpénztárak aktíváinak összértéke még nem éri el a bruttó hazai termék (GDP) 1 százalékát, ugyanakkor várhatóan év végére átlépi az egyszázalékos határt. Az APAPR szerint míg azokban az országokban, ahol a magánnyugdíj-rendszer jelentős hagyományokra tekint vissza, a 2008–2009-es időszakban ez az ágazat is megszenvedte a válságot, Romániában a szektor nem szembesült nehézségekkel, mivel a rendszer nagyon későn indult be, másrészt pedig a nyugdíjalap-kezelők óvatos befektetési politikája is hozzájárult ahhoz, hogy a romániai pénztárak hozama ne csökkenjen. Így aztán az elmúlt évben, miközben a nyugdíjpénztárak által kezelt aktívák folyamatosan növekedtek, a hozam is gyarapodott: a második pillér, azaz a kötelező magánnyugdíj esetében évi 15, míg a harmadik pillér, a fakultatív magánnyugdíj esetében évi 10 százalékkal.
A szövetség egy nemzetközi felmérés eredményeit is közzétette. Eszerint a befizetéssel meghatározott (DC) rendszer világszerte teret nyert a szolgáltatással meghatározott (DB) rendszerrel szemben, aránya elérte a 44 százalékot. A romániai rendszer – hasonlóan a többi kelet-közép-európaihoz – befizetéssel meghatározott rendszerben működik. Az alapkezelők befektetéseinek aránya nemzetközi összehasonlításban az egyik legkevésbé kockázatos: a részvény-kötvény-egyéb befektetés arány 13-80-7 százalék, ami miatt az itteni rendszer kevésbé sebezhető. Crinu Andănuţ, az APAPR elnöke mindemellett rámutatott: bár Románia még fényévekre van azon országoktól, amelyekben már akár száz vagy még több éve alkalmazzák a magánnyugdíjrendszert, az ország magánnyugdíjpiaca máris felzárkózott a globális trendekhez.
| Románia és Bulgária továbbra is vonzó befektetési helyszín marad a biztosítótársaságok számára, mindkét országban jelentős a növekedési potenciál – derül ki az osztrák Erste Group tegnap nyilvánosságra hozott elemzéséből. A romániai, bulgáriai, cseh és szlovák biztosítási piac legjelentősebb szerelője az osztrák Vienna Insurance Group (VIG), amely további növekedésre számít. A biztosítási penetráció – a biztosítási díjak GDP-hez mért aránya – a kelet-közép-európai régióban egyharmadát teszi ki a nyugat-európainak, így az itt tevékenykedő biztosítók a felzárkózási potenciálból profitálhatnak – közölte az Erste Group. |
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.