
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az üzemanyagok drágulása miatt a vásárlók 55 százaléka hibrid vagy elektromos hajtású jármű vásárlását tervezi a következő 2 évben – közölte az EY kedden az MTI-vel.
2023. július 18., 14:092023. július 18., 14:09
A tanácsadó cég felmérése szerint egyértelmű az összefüggés az üzemanyagok árának változása és a hajtástípusok kereslete között, a környezetvédelmi okok ugyanis kevésbé ösztönzik a váltást. A megkérdezettek 88 százaléka még felárat is hajlandó adni elektromos hajtású autóért, a legtöbben 11 és 20 százalékkal fizetnének nagyobb összeget. A benzines és az e-autók árai között ma 30–40 százalék a különbség – írták.
A kereskedőknek ezért a közlemény szerint folyamatosan követniük kell a vevői igényeket, ügyfélkapcsolat-kezelő rendszereket kell kiépíteniük, és folyamatosan elemezniük kell az értékesítési adataikat.
Az EY Európa, Ázsia és Amerika 20 országában vizsgálta az autóvásárlási szokásokat 2023 márciusában. A nemzetközi felmérésben 15 ezren vettek részt.

Az idei első hat hónapban 34,5 százalékkal több környezetkímélő járművet helyeztek forgalomba, mint előző év azonos időszakában, a piaci részesedésük pedig 21,9 százalékra nőtt – derül ki az APIA hétfőn közölt összesítéséből.

Miközben a gázolajjal meghajtott gépjárművek olcsóbban megvásárolhatók és erősebbek, az elektromos autók előnyösebb fenntartási és karbantartási költségeinek, üzemanyag-takarékosságuknak hála értelmes választást jelentenek.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!