
Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Visit Mamaia
Idén 20 százalékkal csökkent a hotelben lakó turisták száma a román tengerparton. Mamaián regisztrálták a legsúlyosabb visszaesést, ezen a településen 25-30 százalékkal kevesebb turista foglalt hotelszobát, mint 2021-ben – mondta Alin Burcea, a Turisztikai Ügynökségek Országos Egyesületének (ANAT) elnöke Antalyában, ahol román újságírók egy csoportjával találkozott.
2022. november 03., 12:542022. november 03., 12:54
Burcea szerint 32 éve nem volt példa a tengerparti szállodavendégek számának ilyen mértékű csökkenésére. A visszaesés főleg a romániai partszakasz északi részében található üdülőtelepeken számottevő, Mamaián a legszembeszökőbb. A déli üdülőtelepek jobban fejlődnek – mondta a szakember, aki egyben egy romániai turisztikai ügynökség vezérigazgatója is.
Úgy vélekedett, a jelenség egyrészt az ugrásszerű áremelkedésnek tudható be, másrészt annak, hogy a szállodákra számos alternatívát kínálnak a környékbeli magánlakásokból kialakított szálláshelyek.
Alin Burcea szerint a jelenséget egyrészt a szállodatulajdonosok hanyagsága idézte elő, akik bíztak abban, hogy a vendégek „maguktól” vissza fognak járni, miközben a turisták inkább magánházaknál kerestek szállást, vagy a külföldi nyaralást választották.
Ugyanakkor Constantin Daniel Cadariu turisztikai minisztert is hibáztatja, aki szerinte semmit nem tett a román tengerpart leromlott közmegítélésének feljavításáért. Burcea úgy vélekedett, a helyzet jövőre tovább romolhat az energiaárak növekedése miatt – közölte az Agerpres.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
A barnamedvék, varjúfélék és kormoránok növekvő állománya által okozott mezőgazdasági károkra hivatkozva rugalmasabb uniós fajvédelmi szabályozást sürget a román mezőgazdasági minisztérium.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
szóljon hozzá!