
Fotó: ANAF
Csak június 1-jétől jár bírság a számlák eFactura rendszerbe történő feltöltésének elmulasztása esetén – jelentette be pénteken a román pénzügyminiszter.
2024. március 22., 19:382024. március 22., 19:38
2024. március 22., 19:452024. március 22., 19:45
Marcel Boloş közösségi oldalán posztolt bejegyzésében azt írta, az üzleti szféra képviselőinek kérésére két hónappal meghosszabbítják azt az időszakot, amely alatt még nem jár bírság azoknak, akik elmulasztják feltölteni a számlákat a rendszerbe a kibocsátásuktól számított öt munkanapon belül.
A módosítást a tervek szerint jövő heti ülésén fogadja majd el a kormány – írta a tárcavezető. A miniszter ugyanakkor arra buzdított minden érintettet, hogy használják ki a következő két hónapot a január 1-től bevezetett elektronikus számlázási rendszerre történő áttérésre.
Az év elején bevezetett, az adócsalást jelentős mértékben kiküszöbölni hivatott elektronikus számlázási rendszer nagyon nehezen indult be. Sokan arra panaszkodtak, hogy nem tudnak belépni az országos adóhatóság (ANAF) online rendszerébe, vannak, akik a számla kiállításához (és fogadáshoz) szükséges felhasználói fiók létrehozásával nem boldogulnak rendszerhiba miatt, mások esetében pedig a rendszer egyes moduljai egyszerűen nem működtek. A pénzügyminisztérium több pontban javítani kényszerült az e-Factura-rendszeren, a legfontosabb újítás, hogy lehetővé tette az önszámlázást is.
{K1}
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!