
Archív felvétel
Fotó: Képernyőfelvétel
Románia számos városában – köztük Bukarestben és Kolozsváron – is forgalomlassító akciókkal tiltakoznak a közúti fuvarozók a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb/RCA) kötvények ára miatt, és több törvénymódosítást is követelnek, köztük egy dömpingellenes jogszabály elfogadását.
2024. január 10., 12:372024. január 10., 12:37
2024. január 10., 16:532024. január 10., 16:53
Az elégedetlen kamionosok főként a városok ki- és bejáratainál, a körgyűrűkön gyülekeztek, ahol kígyózó sorokban akadályozzák a közlekedést. A bejelentések szerint – főként a közeli településekről – elindulnak Bukarest irányába, ahol a körgyűrűn folytatják tiltakozó megmozdulásukat. 13 óra körül Nagyvárad körgyűrűjén is lehetett látni és hallani tiltakozó kamionosokat.
Kolozs megyében 10 órakor kezdődött a tiltakozó megmozdulás.
A fuvarozói és a gazdaszervezetek elhatárolódtak a fuvarozók szerdai spontán tiltakozó akciójától, amelyhez több gazda is csatlakozott – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Florin Barbu mezőgazdasági miniszter. Mint mondta, a tiltakozók problémáinak megoldásában nem a mezőgazdasági minisztérium az illetékes. Ennek ellenére nyitott a tárgyalásokra, és már felvette a kapcsolatot a közlekedési és a belügyminisztériummal. A tárcavezető azt üzente a tiltakozóknak, hogy várja a szervezeteik követeléseit, és a jövő héten megbeszélést tart a minisztériumban a vezetőikkel. Barbu elmondta, hogy idén nem csökkennek a gazdatámogatások, a gázolaj jövedéki adóját továbbra is fedezni fogja a mezőgazdasági minisztérium. Hozzátette, hogy jövő héten a gazdaszervezetek képviselőivel is leül tárgyalni a 2024-es mezőgazdasági évről. A tárcavezető hozzátette, az akció hátterében egy politikai párt áll, amelyik szerinte az elmúlt három évben semmit sem tett a parlamentben a hazai mezőgazdaságért és a termelőkért.
Claudiu Târziu szenátor, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsának elnöke szerdán bejelentette, hogy támogatja a fuvarozók és a gazdák követeléseit, és felszólította a miniszterelnököt és a kormányzati illetékeseket: „haladéktalanul” üljenek le tárgyalni a tiltakozókkal a problémáik megoldásáról. Közleményében a politikus cáfolta, hogy az AUR-nak köze lenne a fuvarozók és a gazdák spontán tiltakozó akciójához. Úgy vélekedett, hogy a Romániában zajló forgalomlassító tüntetések elfajulhatnak, ha „az utca jelzései süket fülekre találnak” az illetékes hatóságoknál.
Augustin Hagiu, a romániai közúti fuvarozók szakmai szövetségének (FORT) elnöke elmondta: követelések között szerepel egyebek mellett, hogy sürgősen 5000 lejben szabják meg a B 0 osztályba sorolt kötvények (azok biztosítása, akik nem okoztak balesetet) maximális árát. De azt is felróják, hogy a versenyszférában tevékenykedő alkalmazottakat diszkriminálják a szállásra biztosítható összegek terén.
Kérik továbbá a 1997/43-as számú, a méretekre és tömegre vonatkozó kormányrendelet módosítását, annak a 2008/1100-as európai szabályozással való összehangba hozását a határátkelőknél történő ellenőrzések, illetve az úthasználati díjak terén. Állásfoglalásuk szerint ugyanakkor egy dömpingellenes törvényre is szükség van, amely megszüntetné a verseny szabályainak ellentmondó megnyilvánulásokat a gazdaság valamennyi területén.
„Nincs semmi közünk a tiltakozáshoz” – nyilatkozta a COTAR elnöke, hangsúlyozva, hogy első körben a kormány képviselőivel történő egyeztetéssel próbálnak meg érvényt szerezni követeléseiknek.
A nagyobb gazdaszervezetek képviselői ugyanakkor az Agerpres hírügynökségnek azt nyilatkozták, nincs közük ahhoz a spontán tüntetéshez, amelyre online toborozták a résztvevőket a szervezők, de megerősítették, hogy tagjaik közül többen részt vesznek a megmozduláson.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!