2011. október 18., 09:052011. október 18., 09:05
Mint arról korábban beszámoltunk, hamarosan Bukarestbe érkezik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, a tárgyalások során pedig többnyire a jövő évre vonatkozó gazdasági kilátások kerülnek szóba, köztük a bér-, illetve nyugdíjemelés lehetősége is. A kiszivárgott információk szerint az RMDSZ-es honatyák azt is kérték, hogy a jövő évi büdzsében úgy alakítsák a beruházásokra szánt költségvetést, hogy jusson a fizetésekre és a nyugdíjakra szánt költségvetés növelésére. Sulfina Barbu munkaügyi miniszter pénteken úgy nyilatkozott, hogy azt sem tartja kizártnak, hogy jövőre még az infláció mértékével se indexálják a nyugdíjakat, azonban amíg nincs konkrét rálátása a gazdaság várható alakulására, nem döntenek. Mint mondta, erről a témáról még nem esett szó a kormányban, s várhatóan csak az IMF, a Világbank, valamint az Európai Bizottság képviselőiből álló delegáció romániai látogatását követően egyeztetnek.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.