Hirdetés

Fiaskó: egy nap után máris lerobbant a Románia által vásárolt vadonatúj vonat

Fiaskó

Malőr. Fiaskó árnyékolta be az Alstom által gyártott szerelvény második napját

Fotó: Ionut-Cristian Savoiu/Facebook

Fiaskó árnyékolta be már az üzembe állítása utáni második napján a román állam által vásárolt vadonatúj Alstom vonat útját: nem tudott elindulni.

Krónika

2024. november 21., 08:282024. november 21., 08:28

A szerelvény Bukarest és Brassó között közlekedik, de csütörtökön nem indították el, mivel az 5 óra 40 perces indulásig nem sikerült elhárítani a fiaskót. Az utasokat ezért egy másik, 6 óra 11 perckor induló vonatra irányították át.

A Vasúti Reformhatóság (ARF) közleménye szerint a fedélzeti számítógép hibásodott meg.

Hirdetés

„Az új vonat indulását ma reggel törölni kellett, mert a fedélzeti számítógép hibát jelzett, és nem állt helyre időben a kocsiszínbe vontatás és a tolatómozdony lekapcsolása után.

Az utazókat a 30 perccel későbbi, következő menetrend szerinti vonatra irányították át.

Emlékeztetőül, az ARF által átvett és üzembe helyezett Coradia Stream vonat (a 2022 márciusában leszerződött 37 vonatból álló tételből) jelenleg nem rendelkezik műszaki tartalékkal a következő vonatok flottába kerüléséig”.

A vonat szerdán állt forgalomba, és akkor még nem volt vele semmilyen probléma – az eseményt amúgy a választási kampány lázában égő politikum is kihasználta, mivel az első úton Marcel Ciolacu miniszterelnök és Sorin Grindeanu közlekedési miniszter is felszállt a szerelvényre.

Az ARF 2022 márciusában kötött szerződést a lengyel Alstom Ferroviaria SpA céggel 37 ilyen szerelvény szállítására, az első vonat 2023. december 4-én érkezett meg Romániába, és azóta tesztelések során ment át.

korábban írtuk

Egy erdélyi település és a főváros között ingázik majd a Románia által 20 év után először vásárolt vonat
Egy erdélyi település és a főváros között ingázik majd a Románia által 20 év után először vásárolt vonat

A Coradia Stream elektromos meghajtású szerelvény, az első vonat, amit a román állam az utóbbi 20 évben vásárolt, megkezdte tesztútjait Bukarest és Brassó között, és a tervek szerint november 20-tól utasokat is szállítani fog ugyanezen az útvonalon.

A Coradia Stream elektromos szerelvény. A vonatot két másikkal együtt Lengyelországban gyártották, további 33 szerelvényt pedig Németországban fognak gyártani. A költözésre az ukrajnai háborúból eredő nehézségek miatt is sor került, mivel számos beszállítónak komoly gondot okozott a szükséges alkatrészek időben történő leszállítása.

Az első szerelvényeknek már 2023-ban forgalomba kellett volna állniuk, de ez több ok miatt nem történt meg. A bürokrácián túl a világjárvány, majd az ukrajnai háború okozta problémák is akadályozták a folyamatot. Ráadásul egy új modell forgalomba állításához rengeteg engedélyre van szükség, és ezek megszerzése rendkívül hosszú időt vett igénybe.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
2026. augusztus 13., csütörtök

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére
2026. augusztus 12., szerda

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával

Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Elemző: az infláció csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi

Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.

Elemző: az infláció csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi
2026. augusztus 12., szerda

Gazdák kontra vadkárok: rugalmasabb uniós szabályokat akar Bukarest

A barnamedvék, varjúfélék és kormoránok növekvő állománya által okozott mezőgazdasági károkra hivatkozva rugalmasabb uniós fajvédelmi szabályozást sürget a román mezőgazdasági minisztérium.

Gazdák kontra vadkárok: rugalmasabb uniós szabályokat akar Bukarest
2026. augusztus 12., szerda

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Hirdetés
Hirdetés