
Magasba tör. Nagyváradon jelentősen drágultak a lakások az elmúlt hónapban
Fotó: Bálint Eszter
Tovább emelkedtek februárban a lakásárak, az ország legdrágább városai Kolozsvár és Brassó, majd Bukarest és Konstanca következik, utóbbi egyre közelebb kerül a fővárosi szinthez, de az év második hónapjának árbajnoka Nagyvárad, ahol az áremelkedés az elemzői várakozásokat is felülmúlta – derül ki az imobiliare.ro elemzéséből.
2024. március 08., 17:202024. március 08., 17:20
„A lakáspiac továbbra is meglepetést okoz azzal, hogy a várakozások felett fejlődik, még az év elején is, amikor az új lakások áfájának emelése nyomán sok elemző az érdeklődés csökkenésére számított. A növekedés annál is inkább szembetűnő, mivel a kisebb városokban is zajlik, és e tekintetben különösen Nagyváradot említjük, ahol az átlagár először lépte át az 1500 euró/négyzetméteres küszöböt. Ennek ellenére a romániai vásárlók még mindig kiváltságos helyzetben vannak a lakások megfizethetőségét tekintve más európai országokhoz képest” – hangsúlyozta Daniel Crainic, az Imobiliare.ro marketingigazgatója.
A kolozsvári lakáspiacon az eladó lakások átlagos ára a múlt hónap végén elérte a 2666 euró/ négyzetmétert, ami az Imobiliare.ro indexe szerint a legmagasabb Romániában.
A kolozsvári lakások a piacon töltött idő tekintetében is a legnehezebben fogynak a többi nagyváros hasonló ingatlanjaihoz képest. A tulajdonosoknak és a fejlesztőknek 2020-tól mostanáig körülbelül 3-4 hónapot kellett várniuk a vevőre, az eladáshoz szükséges idő pedig viszonylag állandó maradt az Imobiliare.ro adatai szerint.
Temesvár ugyanakkor, bár ingatlan- és üzleti központ, a régió legdrágább városai közül a harmadik helyre esett vissza. A Béga-parti városban található lakások jelenleg az ország legolcsóbb ingatlanai közé tartoznak a lakosok jövedelméhez viszonyítva.
Az Imobiliare.ro által elemzett többi nagyvároshoz képest az elmúlt 12 hónapban az árak növekedési üteme nagyon lassú volt.
Érdemes azonban megjegyezni, hogy a megfizethetőség ellenére a temesvári lakások több időt töltenek a piacon. Tavaly év elején 56 nap alatt kelt el egy lakás, 2023 végére pedig 69 nap alatt talált vevőt.
Az ország legnagyobb lakáspiacai közül a legjelentősebb áremelkedés az elmúlt 12 hónapban Brassóban volt tapasztalható. A 15 százalékos emelkedés nyomán a lakások átlagos ára a 2023. februári 1580 euró/hasznos négyzetméterről a múlt hónap végére 1815 euró/ négyzetméterre emelkedett.
az Imobiliare.ro indexe szerint.
A brassói lakások értékesítési ideje 2020-tól 2022 közepéig állandó maradt, majd a tavalyi év közepéig gyorsuló növekedés volt tapasztalható, amikor a tulajdonosoknak körülbelül 80 napra volt szükségük a vevők megtalálásához. Az utóbbi két negyedévben azonban csökkenés tapasztalható ezen a téren, és a brassói lakások eladásához szükséges idő körülbelül két hónap.
A vásárlóknak 1663 eurót kell fizetniük egy bukaresti lakásért négyzetméterenként, majdnem 7 százalékkal többet, mintha tavaly év elején vásároltak volna hasonló ingatlant.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!