
Megtartaná. Bogdan Ivan energiaügyi miniszter meghosszabbítaná a szénerőművek élettartamát
Fotó: László Ildikó
Bogdan Ivan energiaügyi miniszter bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat az Európai Bizottsággal annak érdekében, hogy Románia továbbra is üzemeltethesse széntüzelésű erőműveit, annak ellenére, hogy a teljes kivezetés határideje 2025 vége.
2025. szeptember 18., 10:322025. szeptember 18., 10:32
„Az Európai Bizottság székhelyén vagyok, ahol ma reggel óta intenzív tárgyalásokat folytatok kollégáimmal, két hónapja előterjesztett érveim alapján, annak érdekében, hogy a széntüzelésű erőművek továbbra is működhessenek Románia energiaellátási rendszerében” – közölte az energiaügyi miniszter szerdán.
Kifejtette, hogy
„Hogyan jutottunk el idáig? Azért jutottunk el idáig, mert öt évvel ezelőtt azok, akik Románia nevében döntéseket hoztak, feltételezték, hogy 2025 végéig Románia teljesen felhagy a szénbányákkal és a széntüzelésű erőművekkel, feltéve, hogy több milliárd eurót kap új villamosenergia-termelő kapacitások kiépítésére. Románia megkapta a milliárdokat, de
– mondta a miniszter.
Ivan figyelmeztetett, hogy
valamint több ezer munkahely megszűnésével az Olténiai Energetikai Komplexumban és a Zsil völgyében, mivel lehetetlen rövid távon bepótolni az alternatív projektek késését.
„Őszintén remélem, hogy miután egyértelmű érveket hoztam fel azzal kapcsolatban, hogy mennyire fontos Románia számára ezeknek a létesítményeknek a megtartása, az Európai Bizottság meg fogja érteni és el fogja fogadni, hogy kitoljuk a határidőt, azzal az egyértelmű feltétellel, hogy
– hangsúlyozta a miniszter.
„Nagyon bonyolult néhány hónap alatt megoldani azokat a problémákat, amelyek az elmúlt öt évben alakultak ki, amikor csak a papíron létező projektek haladtak előre, és amelyek nem hoztak energiát a román vállalatok és az emberek életébe. Tájékoztatni fogom önöket erről a rendkívül fontos kérdésről, amelyet mandátumom jelenlegi szakaszában elsődleges prioritásként kezelek” – fogalmazott Ivan.
Az év első hét hónapjában a kamatkiadások meghaladták a 40 milliárd lejt, ami az egyik ára az elmúlt években felhalmozott költségvetési egyensúlyzavaroknak – vont mérleget hétfőn a Facebook-oldalán Alexandru Nazare.
2026. augusztus 31., hétfő az utolsó nap, amikor még teljesíthetők az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt mérföldkövek és célok. Eddig, négy lezárt kifizetési kérelem nyomán, Románia nettó összegben körülbelül 13 milliárd eurót kapott.
Az államháztartás hiánya 48,08 milliárd lej volt 2026 első hét hónapjában, 28,36 milliárd lejjel kevesebb, mint egy évvel korábban (76,44 milliárd lej); nominálisan 37 százalékkal csökkent a deficit – közölte hétfőn a pénzügyminisztérium.
Romániában nagyon jó búza- és kukoricatermésre lehet számítani az előrejelzések szerint. Az ország keleti és középső részén a kedvező csapadék és az átlagközeli hőmérséklet segítette július folyamán a nyári kultúrák fejlődését.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) országszerte ellenőrzi a benzinkutakat, miután az elmúlt időszakban jelentősen emelkedtek az üzemanyagárak – ennek nyomán sok szabálytalanságra bukkantak.
Az Eurostat legfrissebb elemzése szerint Románia a 2025-ös adatok alapján az Európai Unió abszolút „éllovasa” abban a rossz értelemben vett versenyben, amely azt méri, hány fiatal marad ki teljesen a munka és az oktatás világából.
Az európai gáztárolók az elmúlt 13 év leggyengébb feltöltöttségi szintjéhez közelítenek a hidegebb hónapok küszöbén, ami a szakértők szerint már most „téli pánikot” váltott ki az energiakereskedők körében.
A pénzügyminisztérium 25 százalékra emeli a normál gázolaj jövedéki adójának ideiglenes csökkentését szeptember 1. és 15. között. Augusztus második felében még 20 százalékos kedvezményt alkalmaztak.
A kormány pénteki rendkívüli ülésén meghosszabbította szeptember 30-ig a villamosenergia-piaci biztonsági intézkedések hatályát.
Zsugorinflációra (shrinkflation) figyelmeztet friss posztjában az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC). Vagyis arra a jelenségre irányítják rá a fogyasztók figyelmét, amikor az áremelés elkerülése érdekében csökkentik az értékesített mennyiséget.
szóljon hozzá!