
Az egekbe ugrott az energiaár az árplafon megszüntetése után, a hatóságok most sürgetik a helyzet rendezését
Fotó: Orbán Orsolya
Vizsgálatot kért az Országos Energetikai Szabályzó Hatóságtól (ANRE) Bogdan Ivan energiaügyi miniszter az energiaárak alakulása, valamint a spekulatív áremelésekkel kapcsolatos vádak kapcsán. Ezt maga a tárcavezető jelentette be a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva. Jelezte egyúttal: a Legfelesőbb Védelmi Tanácsban (CSAT) is meg fogják vitatni a romániai energiaárak európai átlaghoz viszonyított magas szintjének kérdését.
2025. október 01., 16:582025. október 01., 16:58
2025. október 01., 17:002025. október 01., 17:00
Bogdan Ivan a műsorban hangsúlyozta, az energiaárak alakulása és az esetleges spekulációk vizsgálata mellett azt is kérte az ANRE-től, hogy módosítsa a spekuláció csökkentésére és elkerülésére vonatkozó jogszabályi környezetet.
„Ma már láthatjuk az eredményeket, hiszen négy szolgáltató már csökkentette árait 1,5 lej/kWh-ról, mert én is feltettem magamnak egy jogos kérdést, mint minden román állampolgár: hogyan lehetséges, hogy ebben az országban minden szolgáltató 1,5 lej és 1,55 lej közötti árat számol fel, míg az állami tulajdonú Hidroelectrica 1 lejért biztosít energiát. Én kéréseket fogalmaztam meg. Az ANRE és a Versenytanács dolgozott rajta.
– újságolta az energiaügyi tárca vezetője.
„Az alapvető probléma az, hogy több energiát kell termelni. Ha több energiánk van, nehezebb spekulálni a piacon” – szögezte le. „Az általunk előkészített és a miniszterelnöknek elküldött, valamint az államfővel megvitatott dokumentumban egyértelműen szerepel, hogy az ANRE-nek 60 napon belül frissítenie kell a jogszabályokat olyan nyugat-európai országok modellje alapján, ahol az energiaárak nagyon alacsonyak, ahol a piaci szabályok nagyon egyértelműek, és a nyereség nem háromszor magasabb, például a kereskedelmi vállalatok esetében, mint Romániában.
– irányította rá a figyelmet a helyzet visszáságára Bogdan Ivan. Bejelentette egyúttal: a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordul.
„A CSAT-hoz fordulok, mert ezt a megbízatást kaptam a PSD-től, ezekről a kérdésekről tárgyaltam Románia miniszterelnökével, és van egy általános konszenzus, amelyet nagyon világossá szeretnék tenni, mert Románia energiahelyzete nemzeti érdekű kérdés, ez biztonsági kérdés, mivel Románia kockáztatja, hogy a nagyon magas árak tovább rontják az emberek vásárlóerejét, és főként az energia magas ára miatt infláció alakul ki, és a romániai vállalatok már nem versenyképesek a piacon sem a hazai termékek, sem az export tekintetében” – fejtette ki a szociáldemokrata párti politikus.

Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Kijelentései azt követően hangzottak el, hogy Ilie Bolojan miniszterelnök hétfő este egy televíziós interjúban leszögezte:
A kormányfő a Digi24-nek nyilatkozva elmondta, hogy a villamos energia a napelemes rendszerek energiatárolóinak köszönhetően lesz olcsóbb. „Nagyon olcsó áramot tudunk majd tárolni délben, amit este felhasználhatunk” – magyarázta az Agerpres szerint. Bolojan bírálta a radnóti hőerőmű befejezésének elhúzódását. Közlése szerint a beruházás 95 százalékban már megvalósult, de másodszorra is szerződést bontottak a kivitelezővel. „Így tíz évet kell várni egy olyan erőműre, amelyet mások két-három év alatt megépítenek” – jelentette ki, hozzátéve, hogy Romániának hőerőművekbe kell befektetnie, mert vannak gáztartalékai.
A miniszterelnök hibának nevezte, hogy a már több mint 70 százalékban elkészült vízerőműveket „különböző környezetvédelmi okokból” még mindig nem sikerült befejezni. Elmondta azt is, hogy a 40-50 évvel ezelőtt a hő- vagy vízerőművek viszonylag folyamatosan termeltek energiát. Az amortizálódott vagy környezetszennyező létesítményeket időközben bezárták, és mivel késik a pótlásuk, Romániának nincs elegendő termelési kapacitása – magyarázta, hozzátéve, hogy ezen segít a napelemes rendszerek elterjedése és a szélenergia felhasználása.

A villanyszámláknak 2026 második felétől csökkenniük kellene – jelentette ki hétfő este Ilie Bolojan miniszterelnök.
Az elnök egy múlt csütörtök esti televíziós interjúban úgy vélekedett: Romániában túl magasak az energiaárak, de ő bízik benne, hogy ez a probléma viszonylag rövid időn belül megoldódik. Nicușor Dan a Digi24 hírcsatornának nyilatkozva kifejtette: az Országos Energetikai Szabályzó Hatóság nem végzi a dolgát a piac mechanizmusainak irányítását illetően.
„Az energia területén két egymással összefüggő probléma és egy nem megfelelően működő intézmény van. Az egyik probléma az, hogy az ár túl magas, annak ellenére, hogy Románia nagy mennyiségű saját energiát termel. És amikor az ár magas, ez egyrészt a fogyasztót, a lakosságot terheli meg, másrészt nem ösztönzi a beruházásokat” – idézte az államfő televíziós nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.
A második probléma az elnök szerint pedig az, hogy az állami tulajdonú energetikai vállalatok között nincs korreláció, ezt pedig viszonylag gyorsan meg lehet oldani. Kifejtette: a spekulánsok nyernek ezekből a magas energiaárakból, mert azokat a mechanizmusokat, „amelyeknek csak ésszerű nyereséget kellene biztosítaniuk ezeknek a spekulánsoknak a piacgazdaságban, az ANRE kezeli, amely nem végzi a dolgát”. „Az energiaügyi miniszter nagyon figyelmesen vizsgálja ezeket a problémákat, és reméljük, hogy viszonylag rövid időn belül orvosolni tudjuk őket” – szögezte le Nicușor Dan.

Nicușor Dan államelnök szerint Romániában az energiaárak túl magasak, de ő bízik benne, hogy ez a probléma viszonylag rövid időn belül megoldódik.
Idén januárban 6312 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 0,24 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában – derül ki a cégnyilvántartási hivatal (ONRC) vasárnap közölt adataiból.
Legalább 150 tartályhajó, köztük nyersolaj- és cseppfolyósított földgázt szállító hajók horgonyoztak le a Hormuzi-szoroson túli nyílt öbölben, és további tucatnyi a szoros másik oldalán.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) tavaly 33 839 adóellenőrzést végzett, 7,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – közölte vasárnap az Agerpres megkeresésére az intézmény. Az ellenőrzések 29 417 adózót érintettek.
Jelentősen emelkedhetnek az üzemanyagárak, miután az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt, amely válaszul rakéta- és dróncsapásokat intézett azon közel-keleti országok ellen, ahol amerikai támaszpontok működnek.
A piaci reakció gyors volt: jelentősen emelkedett a kőolaj ára, miután Izrael és az Egyesült Államok támadást indított az iráni terrorista állam ellen – irányította rá a figyelmet szombaton a Világgazdaság.
A közelmúltig Kolozsvár volt az a város, ahol az országban a legmagasabb áron adták el a lakásokat. Most azonban a helyzet megváltozott – irányította rá a figyelmet Daniel Crainic, az Imobiliare.ro ingatlanközvetítő platform marketing igazgatója.
A gazdasági bizonytalanság miatt a romániai polgárok tudatosabban kezelik pénzügyeiket: 76 százalékuk rendszeresen nyilvántartja a kiadásait – derül ki a Raiffeisen Bank Románia és az Appinio pénteken közzétett közös felméréséből.
A téli energiaköltségek az alacsony jövedelmű háztartások esetében a jövedelem akár 50 százalékát is felemészthetik, míg a magas jövedelmű háztartások esetében viszont a számlák mindössze 2 százalékot tesznek ki – közölte az Intelligens Energia Egyesület.
Idén januárban 36,69 százalékkal 529-re nőtt a fizetésképtelen cégek és egyéni vállalkozók (PFA) száma 2025 első hónapjához viszonyítva – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) honlapján pénteken közzétett adatokból.
A kormány pénteken jóváhagyta azokat az intézkedéseket, amelyek célja a fogyatékkal élők helyi adójának csökkentése a gépjárművek és a lakóingatlanok tekintetében, valamint kedvezmény biztosítása az 50 vagy akár 100 évesnél régebbi ingatlanok esetében.
szóljon hozzá!